Fejtő Ferenc: Szép szóval (Ars scribendi, 1992)
ÚJ KÖZÉPKOR? - Széchenyi Ágnes: „Igénymilliomos és zsebproletár”
cadik év betöltése után tehette volna hivatalosan. De a kollégium igazgatójának feltételére megmakacsolta magát, s inkább Pécsett kezdte meg tanulmányait. 1929-ben került fel a fővárosba. Szellemi tájékozódásában - mint nemzedéktársaiéban is - Szabó Dezső szerepe említendő. A - ha nem is túl hangsúlyos - identitásválságában, hogy mi lehet a zsidó származású intellektuel szerepe a magyar kultúrában, Szabó Dezső nézeteinek is volt része. Fejtő egészséges alkat, zsidóságát nem tekintette „lelki gettónak”, mint Ignotus Pál; nem küszködött vele tragikusan, mint - hogy két végletet említsünk - Zsolt Béla vagy Pap Károly; magyarságtudatát nem hangsúlyozta túl, nem kompenzált, mint például Sárközi György, a Válasz főszerkesztője, akit - Lackó Miklós szavával - az asszimiláció „eminensének” mondhatunk. Ami azután a zsidóság kérdésének ideiglenes áthidalásához vezetett, az a marxizmussal való megismerkedés volt, egy pécsi munkáslány iránti szerelmen át. A komlói proletárviszonyok megismerése érzelmileg, erkölcsileg, intellektuálisan elmélyítette fogékonyságát az új világnézetre. Amikor Pesten elkerül a Bartha Miklós Társaságba, a legnagyobb hatást a marxisták teszik rá: Danzinger (Agárdi) Ferenc, Kornél (Kátai) Miklós, Fábián Béla, Lázár Vilmos, Lakatos Péter Pál. Egyetemista barátaival, Rajk Lászlóval, Schöpflin Gyulával, Szász Bélával, Mód Aladárral marxista tanulmányi kört szerveznek. Arra még nem gondoltak, hogy csatlakoznának a kommunista párthoz. Fontosabbnak tartották, különösen Fejtő, hogy képzett marxista intelligenciája legyen az országnak, mint hogy röplapozásban, tüntetésszervezésekben vegyenek részt. Konfliktusa is támadt Fej tőnek a párt összekötőivel, akik Moszkva felé akarták demonstrálni, hogy az egyetemi mozgalom is erősödik. Hegelt és Marxot kezd fordítani, és a párt legális kiadványainak nyomdászánál újabb barátokra talál. Folyóiratot szervez többek között Szász Bélával (Szabadon) és József Attilával (Valóság). 1932 nyarán az Eötvös Kollégium perében letartóztatják. Az elsőrendű vádlott Fejtő, a másodrendű Rajk. A börtönben ráér, hogy alaposan elolvassa A tőkéi. Angolul tanul. A Vörös Segély is ellátja könyvekkel, József 349