Fejtő Ferenc: Szép szóval (Ars scribendi, 1992)
A MAGYAR IRODALOM ÉS A MAGYARSÁG - A háború utáni magyar irodalomról (Irodalomszociológiai vázlat)
Végezetül hadd mutassam be magunkat is, a Szép Szót, a fiatalabb írói nemzedéknek azt a csoportját, amely a Nyugat humanizmusát nem találta eléggé radikálisnak, s a Válasz radikalizmusát nem találta eléggé egyértelműnek, egyértelműen humanistának és egyértelműen baloldalinak. A Szép Szót hárman szerkesztjük, József Attilával és Ignotus Pállal. József Attila - ezt nem szívesen mondom őelőtte, de a tárgyi igazságnak tartozom vele - az ifjabb, a háború utáni nemzedéknek kétségkívül legkiválóbb költője. Harsány, hányaveti, villonosan cinikus versekkel tűnt fel sok évvel ezelőtt, egy szabadjára hagyott ferencvárosi proletárgyerek zabolátlanságával tört be az irodalom szalonjába: „Én, József Attila, itt vagyok!” Hogy „nincsen apám, se anyám”, ezt a szörnyű magányosságot és kivetettséget oly pattogó ritmusban, oly jókedvű frissességgel nem is panaszolta, hanem hencegte, mint a kisgyerek, aki játszópajtását csúfolja, ujjhegyezéssel: „Nekem meghalt a nagymamám, neked nem!” Furcsa ellentét volt élményeinek komorsága s verseinek bájos, idilli, játékos hangja közt. A humor és jókedv villanásai ma is vissza-visszatérnek verseiben, de költészete mindinkább tágult és komolyodott; megtanulta osztályának szocialista ideológiáját, és senki nálánál ötvözöttebb s választékosabb versekbe nem faragta ezt az ideológiát; a történelmi materialista fogalmakat s szófűzéseket úgy olvasztotta verseibe, mintha csak arra teremtődtek volna. Filozofikussá emelte politikai költészetünket; elégikussá s emelkedővé, férfiassá. Költészete legújabb szakaszában emlékeinek s vágyainak mélyében turkál, az„anya”-misztérium zárát feszegeti, s pszichoanalitikus jellegű, emlékező s szerelmi verseket ír; csodálatra méltó, hogy a szó lélektani értelmében véve alvilági útjairól mindig erős logikai szerkezetű, hibátlan zengésű, salaktalan versekkel tér vissza. Ignotus Pálról viszont éppenséggel nem mondhatnám, hogy József Attilához hasonlóan belebocsátkoznék alvilági kalandokba. Minden ízében racionalista természet ő, eszméiben, értekezéseiben, nagyszámú hírlapi cikkében és bírálatában nagy szenvedéllyel küzd a tárgyilagosságért, fanatikusan a türelemért, indulattal az igazságért. Polemikus lény, életeleme 37