Fejtő Ferenc: Szép szóval (Ars scribendi, 1992)
A MAGYAR IRODALOM ÉS A MAGYARSÁG - Pont egy viszály után, avagy új fejezet a magyar szellem történetében
vele és szűkebb elvbarátaival szembeállított bennünket, akik József Attila s a Szép Szó körül tömörültünk, befejezettnek szeretném tekinteni. A magyar élet, amelynek sajátságos körülményei szülték mozgalmainkat s befolyásolták vitáinkat a harmincas évek óta, lényegesen megváltozott. A fejlődésnek egy magasabb, mindenesetre szabadabb fokára értünk, ahonnét visszatekintve tisztán ítélhetjük mega megtett utat s a jövő feladatokat is. Mindenekelőtt azt ismerhetjük fel, ami mind a két mozgalomban, a „népiesek” és a Szép Szó csatározásában az egészségtelen szellemi viszonyok produktuma volt. Ez áll elsősorban arra, hogy sem az egyik, sem a másik tábor nem tudta megvonni élesen a határvonalat személyes ellenszenvei és elvi ellenvetései közt. Mi túlságosan könnyelműen szimatoltunk „fasizmust” és a baloldali elvek elárulását olyan művekben s olyan nyilatkozatokban, amelyek csupán, akarva vagy nem akarva, zavarosak voltak. A „népit” egyszerűen a „völkisch”-ből származtattuk, holott azzal, ha néha párhuzamba vonható is, de nem volt teljesen azonosítható. A népiesek viszont bennünket, akik közt, ha számban talán nem is, de súlyban a marxista elem volt a túlnyomó, egyszerűen a polgári világszemlélet élharcosainak kiáltottak ki. Kölcsönösen fajvédelemmel vádoltuk egymást. A tárgyilagosságra, meggyőzésre törekvő, őszinte vitának hiányoztak az előfeltételei. Az érvek csak ürügyei voltak az indulatoknak. A legtöbben túlságosan érzékenyen reagáltak a legtapintatosabb megjegyzésre is. Levegőtlen szobában éltünk, zsúfoltan, egymás ellenségességére utáltán. Figyeltük s ingereltük egymást, mint elszigetelt fehérek a gyarmaton Maugham regényeiben, s alighanem a valóságban is. Mi volt a vita lényege? Ezt könnyebb megmondani, mint hogy kinek volt igaza, mert teljesen igaza nem volt egyikünknek sem. Bennünket az irritált leginkább a falukutatók, a népiesek fellépésében, hogy úgy viselkedtek, mintha ők találták volna fel a földkérdést, az antifeudalizmust, a forradalmiságot. Úgy tettek, mintha a baloldaliságnak, s így a mi viselkedésünknek, nem lenne értelme minálunk, s talán többé nem lenne értelme odakint, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban sem. Németh 89