Fejtő Ferenc: Szép szóval (Ars scribendi, 1992)
A MAGYAR IRODALOM ÉS A MAGYARSÁG - Pont egy viszály után, avagy új fejezet a magyar szellem történetében
nem kedvez a szellemi találékonyságnak és frissességnek. Hangunk monoton volt, bírálatunk védekező, viselkedésünk megfélemedett. Rettenetesen magányosak voltunk, igyekeztünk jó képet vágni hozzá. Hátunk mögött tudtuk vagy véltük a munkásságot, a szociáldemokráciát - de ez az osztály s mozgalom éppoly alig tűrt, rendőrileg felügyelt, bénult s bénított volt, mint mi magunk. A népiesek viszont azt hitték magukról, vagy azt akarták elhitetni, hogy semmi közük sincs a baloldalhoz, nemzetköziséghez, demokráciához, vagyis - ami a Horthy-rezsim mentalitásában e fogalmakkal egyértelmű - a zsidóhoz, s ezért megengedhették maguknak a frissesség, a felfedezés, a fiatalság, a kaland fényűzését. Tele voltak ellentmondásokkal, amelyeket könnyű volt kiemelnünk műveikből. De tele voltak élettel is - míg minket a félelem, a vereség árnyékozott be. Nemhiába volt a mi költőnk József Attila, akinek szíve együtt vérzett Franco áldozatainak szívével, akik aztán ott szenvedtek a német koncentrációs táborokban, majd halálra szántan várták a nyilasok zendülését. Tudtuk, hogy sorsunk reménytelen, hogy nem győzhetünk a harcban, amelyet folytatunk - de csináltuk, becsületből, s mert nem tehettünk másként. József Attila és Illyés Gyula viszonyáról egyszer érdemes volna szenvedély nélkül írni. Attila hol a magát nagyobbnak és igazabbnak tudó költő fölényével, hol irigyen nézett Illyés felé. Irigyelte tőle a szabadságot, amellyel magát minden baloldali kötöttségtől függetlenítette, az ügyességet, hogy e függetlenségének hasznát s jogosultságát még a kommunistákkal is el tudta ismertetni. Irigyelte tőle az optimizmusát, a feltétlen hitet a sikerben, amely lényéből és műveiből sugárzott. Egyfelől vannak tehát a „népiesek”, mint a feudalizmus és a vele szövetséges polgári tőke elleni küzdelemnek egy magukat sajátságosán és összetéveszthetetlenül „magyarnak” akaró változata, mindazzal a korlátoltsággal, zavarral, tájékozatlansággal vagy ravaszsággal, amelyet már a célkitűzés is magában rejt. Másfelől vagyunk mi, a Szép Szóék, gyakran nevetségesnek ható fogalomtisztázó nevünkkel, „Prinzipienreiter”-i eltökéltségünk-91