Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
A kísérletezés évei (1930-1935)
József és mások hasonló tematikájú versei is ezen a hangon szólaltak meg. 281 Radnóti csak rövid ideig kísérletezett ezzel a hanggal, József Attila pályáján hosszabb és fontosabb volt ez a szakasz. Amikor felhagytak azzal, hogy verseiket a közvetlenül mozgósító politikai eszmék szolgálatába állítsák, költészetük eltérő irányba fejlődött. József Attilával kapcsolatban Vas István elmond egy jellemző esetet. „Nem sokkal a Döntsd a tőkét, ne siránkozz megjelenése után egy este benéztem a Simplon kávéházba — akkor is Zelket kerestem. Öt nem találtam ott, de az egyik asztalnál három fiatal költő ült, akit ismertem. Az egyik Kis Feri volt, a lelkes nyomdász-költő, a másik Forgács Antal, akinek akkor még sovány arca a blazírtságból minden átmenet nélkül szokott féktelen röhögésbe torzulni, s a harmadik az a nyurga nyolcadikos, akivel a Haladás Teréz körúti zsúrján találkoztam először, a tündében szőke és tündében szigorú Gyarmati Fifi udvarlója, s akivel azóta is eléggé idegenül nézegettük egymást. Azóta azonban Radnóti néven jelentek meg itt-ott versei — azokat sem szerettem. Odaléptem az asztalukhoz, de köszönésemre ezt fújták kórusban: Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk, három király mi vagyunk. És hiába próbáltam meg bármelyiküket, csak azt felelte: »Menyhárt király a nevem«, vagy Gáspár, illetve Boldizsár sorait. Még egyszer-kétszer megpróbáltam beszélgetésbe kezdeni velük, de csak a Betlehemi királyokat gajdolták, ők is önfeledten és nekipirulva. Ebbe a hangos és önfeledt betlehemezésbe meg - akkor már a környező asztaloktól mindenki odafigyelt - én nem tudtam belekapcsolódni: félszegen eloldalogtam.” (Vas 1983 II, 159) Vas István és Radnóti ekkori kölcsönös idegenkedését hitelesíti, hogy visszaemlékezésében Vas visszamenőleg is a valóságosnál is kezdőbb költőnek látja barátját. Pedig Radnótinak akkor már nemcsak itt-ott jelentek meg versei, hanem két kötete volt. Igaz, ezek még nem sokat árultak el későbbi nagy költészetéből. Radnóti viszonyát József Attilához egyébként nem a feltétel nélküli tisztelet jellemezte. Leveleiben Gyarmati Fanninak olykor kritikusan - és féltékenyen - írt róla. 1930. november 22-én megemlíti, hogy Berczeli Anzelm Károlytól azt hallotta, a Japán kávéház Kortárs-asztalánál „József Attila ült az asztalfőn, ordított és a többi maflára nyitott szájjal hallgatta. Most ő ott a kisöregisten? Úgy látszik újra fölszedtek valakit agilis barátaink, valakit bámulnivalót. Jó lesz már hazajönni és szétütni kicsit ott.” (KH) Evekkel ké-Lábadozó szél; Ének a négerről...