Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
A kísérletezés évei (1930-1935)
A kísérletezés évei (1930-1935) 302 ravasz és számító gyűlöletével! Hisz Ízlése van, tudja, mi a jó! Nem balkezes, - gazember!” November 28-án Füst Milán válogatott versei kapcsán megjegyzi, hogy „O is »veszélyes« volt Babitsra” (KH), úgy gondolta, ezért tud csak olyan ritkán publikálni: „Képzeld el Jóságom, hogy Babits, vagy Kosztolányi írja meg (éve már, hogy Füst megírta) a IV. Henrik királyt. Hányszor jelent volna meg már?” „Meg lehet folytonos nyomással és szorítással is ölni egy költőt”, tette hozzá. Mert Füstöt igazán szerette, de mégiscsak magáról írt. „Emlékszel a Füsttel és hatásával foglalkozó részekre a Kaffkában? Nem csoda, ha Babits nem szeret és fél tőlem. A verseimmel is, a szememmel, akarom mondani a látásommal is a halálát jelentem.” (KH) Időközben összeállított új verseskötetét, az Újholdat Sík Sándor kéziratban elküldte Babitsnak és Baumgarten-jutalomra ajánlotta. Amikor Síktől az írásbeli vizsga napján megtudta, hogy jelöltjei közül csak József Attilát sikerült elfogadtatnia, őt Babits elbuktatta, valósággal őrjöngve írta, hogy „Szitává kéne lőni ezt a rohadt diktátort, ezt az idegbeteg átkot a magyar irodalom testén” (KH). Mindez talán riasztóan hat az olvasóra, pedig a magyar irodalomtörténet a kibeszéletlen konfliktusok története is. Valójában semmi rendkívüli nincs Radnóti indulatában, illetve talán annyi a rendkívüli benne, hogy nemcsak gondolta, esetleg szóban elmondta, hanem le is írta. A levélrészletek megértéséhez talán segítséget ad, ha Harold Bloom amerikai irodalomtudós elmélete szerint olvassuk őket. Radnóti levelei szinte szemléltetik Bloom The Anxiety of Influence (Hatásszorongás, 1973) című könyvének alaptézisét. A szellemes, de persze erősen vitatható pszichoanalitikai elmélet szerint a költői hatás a freudi Odipusz-komplexus mintájára működik (Bloom 1973). Az új fiú-költőben szorongást kelt apa-elődje, akit gyűlöl és akitől fél, akire irigykedik, akit tehát démonizál. Hogy felszabadítsa saját alkotó energiáit, meg kell tagadnia költői apafiguráját, szimbolikusan meg kell ölnie. Ennek a szimbolikus apagyilkosságnak egyik eszköze a félreolvasás, ahogyan azt Bloom A Map of Misreading (A félreolvasás térképe, 1975) című könyvében kifejti. Az új költő tudattalan szándékossággal olvassa félre elődjét, hogy legyőzze hatásszorongását. Ha nem tenné, mindig ott lebegne elődjének nyomasztó árnya, amellyel saját teljesítményét összehasonlítva meg se tudna szólalni. A félreolvasás értelme tehát az, hogy a költő félretolja önmaga elől elődjét, bebizonyítja magának, hogy van betöltetlen hely, ami rá vár (Bloom 1975). Bloom elmélete felől nézve feltűnő, hogy korábban idézett Babits-ellenes gúnyversében és ezekben a levelekben az amúgy oly szelíd Radnóti visszatérően Babits haláláról beszélt. A fizikai halál képei azonban nem kell, hogy