Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
Kiteljesedés (1934-1940)
Kiteljesedés (1934-1940) 354 Ugyancsak Fejtő visszaemlékezéséből tudni, hogy Radnótit kezdettől fogva fenntartásokkal fogadták a lapnál, és nem eszmei-politikai okokból, hanem, mint írja, — meglepő módon — épp József Attila ellenezte, hogy verseit közöljék. „[Radnótit] 1935-ben, a Korunk címmel megjelent költői antológia előszavában érdeme szerint méltattam, amikor a tizenkét ifjú költő közül őt emeltem ki mint »úttörőt« és a jövendő komoly ígéretét. [...] József Attila nem értett velem egyet; ő középszerűnek, kiforratlannak, görcsösnek, epigonnak találta Radnóti költészetét. Németh Andor is nagyjából azon a véleményen volt. Úgyhogy a Szép Szó megindítása után valósággal verekednem kellett Attilával (kicsit Ignotus is az én pártomon volt), hogy Radnótit közöljük” (Fejtő 1990, 170). Nem meglepő, hogy Radnóti egy másik, 1941. február 7-i naplóbejegyzésében a Szép Szót mint „a nekem különösen ellenszenves” lapot említette (IHN 140). Vas István önéletrajzi regényfolyamában feleleveníti azt a viszonyokat jól jellemző, leleplezően infantilis epizódot, hogy a vita kirobbanása után felhívta őt Sárközi György, a Válasz szerkesztője, és közölte vele, hogy a lap munkatársainak választaniuk kell, hova írnak: a Szép Szóba vagy a Válaszba. Vas a Választ választotta, és mint írja, Radnóti is. Pedig, írja, „O aztán nem sok megbecsülést remélhetett a Választól. Hiszen legtöbben igazságtalanok voltunk vele, de a népiesek még inkább: semmibe vették. Összesen sem sok verse jelent meg a Válaszban - a folyóirat utolsó éveiben egy sem. Igaz, ő sem igen szerette a népieseket: Illyést, Szabó Lőrincet, Németh Lászlót távolról sem tartotta olyan nagyra, mint én. Politikai gondolkodásukról sokkal szigorúbb véleménye volt, mint nekem, följegyzéseiben is van ennek nyoma, de mi is eleget vitatkoztunk annak idején. József Attilában viszont a kor nagy költőjét látta, és személyes barátság is összekapcsolta vele. A lap későbbi szerkesztője, Gáspár Zoltán is barátja volt. Azon az oldalon mindenképpen nagyobb becsben állt, és a társasági érintkezésben is jobban megfért velük [...]. Akkor hát miért nem őket választotta?” (Vas 1981 I, 191) Idéz egy véleményt, amely szerint az illegális kommunista párt utasítását követte, de rögtön el is üti azzal, hogy Radnóti kapcsolata nem olyan volt a párttal, hogy utasításokat követett volna (Vas 1981 I, 192). Valóban, hiszen semmiféle kapcsolata nem volt az illegális kommunista párttal. Végül Vas azt mondja, „inkább az urbánusoktól húzódott el, mintsem a népiesekhez vonzódott” (Vas 1981 I, 194). Végső soron azonban saját és Radnóti döntését is asszimilációs hajlamukkal magyarázza. Bizonyára Radnótira is rákényszerítették, hogy válasszon a két oldal között, de publikációi azt mutatják, hogy mégsem választott, illet-