Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
Kiteljesedés (1934-1940)
nem költő, de jól ismeri a költőket. A beszélgetés során itt is szó esik más 429 költőkről: Lorcáról és József Attiláról. A beszélgetés háttere mindkét eclogában a polgárháború (Radnóti eclogájában a spanyol polgárháború) és a nyomában járó felfordulás, létbizonytalanság. Mindkét versben szó esik arról, hogy a háború hogyan fenyegeti a költészetet - tágabban az emberi kultúrát. A költők élete mindkét versben veszélyben forog. Vergiliusnál a költők megmenekülnek, csak birtokaikat veszítik el, Radnótinál meghalnak. A szellem alulmarad a brutalitással szemben. Nehéz eldönteni, melyik költő borúlátóbb. Vergiliusnak nem is a sokat idézett „de tudod, hogy a versek / oly tehetetlenek ott, hol a Mars dárdái ropognak” szavai a legkeserűbbek, hanem azok, amelyekkel befejezi az eclogát. Lycidas ugyanis arra buzdítja társát, daloljanak, hogy útjukat kevésbé érezzék fárasztónak, sőt, jókedvre hangolja őket. Moeris azonban leinti: „Nincs értelme fiam, másról van szó e napokban”, igaz, megengedően még hozzáfűzi: „majd dalolunk akkor, ha a drága Menalcas is itt lesz”. Csakhogy ez a „Nincs értelme fiam” minden hozzáfűzött biztatás ellenére nagyon mélyről fakad. Radnóti versében igen hasonló párbeszéd zajlik le. A Pásztor kérdésére, „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?”, a Költő így felel: „Ágyudörej közt? Uszkösödő romok, árva faluk közt? / írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.” Mint Vergilius, Radnóti is éppoly indokolatlan reménybe kapaszkodik. Az Első ecloga más, kisebb motívumokban is utal mintájára. Ilyen a vershelyzet, a találkozás motívuma: „Hát te hová mégy Moeris? a városi útra igyekszel?” - indítja Vergilius a versét, „Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?” - kezdődik Radnótié. De még olyan finom motívumot is átvesz, mint a hellyel kínálás. A IX. ecloga végén Lycidas így szól: „ülj ide Moerisem!”, Radnóti ezt színezte tovább saját művének elején: „Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?” Az Első ecloga számos helyen utal Vergilius más eclogáira is. A költemény végének nevezetes képe, amelyben önmagát kivágásra megjelölt tölgyfához hasonlítja, párhuzamos Vergilius í. eclogájának 16. sorával: „Tölgyfáinkba pedig hányszor vágott bele mennykő” (Vergilius 1973, 9). A tölgy fontos motívum: Jupiter főisten attribútumát Radnótinál kereszt jelöli. Visszatér Radnóti Hetedik eclogájában, ahol a láger kerítése tölgyfából van (vö. K. Géfin 1999, 96, 102 és Láng 1999, 111-112). Végül Vergilius VII. eclogájában Daphnis tölgyek alatt pihen (vö. K. Géfin 1999, 102). Amint azt Rimóczi-Hamar Márta tanulmánya felfejtette, az utolsó sorok, Eclogák