Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
Élet és költészet (1940-1944)
Élet és költészet (1 940-1 944) 500 Szabó Lőrinc keleti, taoista filozofikumát azonban aktualitásba fordítja az „ó jaj! milyen milyen világ! ” felkiáltása. Itt ugyan groteszk álomból magához térve mondja, hogy „ültem fel megriadtan én”, de az ugyancsak 1941-ben írt Tarkómon jobbkezeddel ugyanezeket a szavakat használja, amikor rémálmából ébred az éjszaka közepén: Meséled, még nem is volt egészen három óra, mikor már felriadtam rémülten és felültem, motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen, a két karom kitártam, mint félelemtől borzas madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben. Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett? Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem, s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt. S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált. Ez az éjszakai felriadás valóban megtörtént. 1941. április 6-án naplójában számolt be róla: „Rettentő, lidércnyomásos éjszaka. Beszélek álmomban, fölverem Fannit szegényt, csitít, nyugtat.” (IHN 150) Ugyanaznap írta a Tarkómon jobbkezeddelt. Az Alkonyat utolsó négy sora a „nyúl” szó homonim alakjainak játékával szövegterébe vonja József Attila „Költőnk és kora” (1937) című versének groteszk utolsó versszakát. Itt is, ott is a halálos a vöröslő alkonyi táj, a József Attilánál igeként szereplő „nyúl” Radnótinál a vadászt üldöző nyúllá változik. (Mesterházi Mónika szóbeli közlése.) Piros vérben áll a tarló s ameddig a lanka nyúl, kéken alvad. Sír az apró gyenge gyep és lekonyúl. Lágyan ülnek ki a boldog halmokon a hullafoltok. Alkonyúl. (József A. 2004, 514) Nem tudni, Radnóti valóban gondolt-e József Attila versére, de az Alkonyat valóban úgy hat, mint tréfás folytatás, költői játék egy megadott témára. Ér-