Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
Élet és költészet (1940-1944)
595539-552). George tézise szerint a versfordítások az eredeti költői életművel lényegében egyenrangú lírai szövegtestet alkotnak, a hagyományosan másodlagosnak tekintett fordításokat elsődleges költői teljesítményként értelmezi. Ebből az a következtetés adódik, hogy az eredetiség fogalmát felül kell vizsgálni: a műfordítás nem magas szintű verstechnikai szakmunka, hanem elsődleges alkotás. És mivel George úgy találja, hogy Radnóti hagyományosan elsődlegesnek tekintett eredeti költészetét áthatották a világirodalmi utalások, véleménye szerint imitáció és eredetiség szembenálló ellentétpárja komplementerré válik. Az imitáció is eredeti mű, de az eredeti mű is imitáció. A hatásokat elemezve George a Radnóti által lefordított művek határain túlra jut, gyakran azonban csak feltételezett olvasmányélményekre építi elemzéseit. A nem bizonyítható allúziók, a nem szövegszerű átvételek felderítése, a motívumok vándorlásának nyomozása gyakran vezet vitatható eredményre. Takács Ferenc a könyvről írott recenziótanulmányában számos ilyen helyre rámutat. Mint megállapítja, „a hatás tényének bizonyítékául felhozott szöveghasonlóság gyakran annyira izolált és mikroszkopikus szövegelemek párhuzamba állításán alapul, hogy semmiképpen sem képezheti elegendő alapját a hatás valószínűsítésének: nem igazolja például Rilke hatását az a tény, hogy a Die Weise von Liebe und Tod des Cornets Christoph Rilkében és a Férfinapló. 1932. január 17-ben egyaránt előfordul az »egy öregasszony« kifejezés, még ha mindkét öregasszonyhoz a gyász képzete kapcsolódik is az idézett helyek közvetlen szövegkörnyezetében [...] Radnóti természetesen olvashatta Rilke művét, bár hogy olvasta-e, erre nézve nincs független bizonyítékunk.” (Takács 1987-1988, 497) Általában is elmondható, hogy George a fiatal Radnótinál olyan széles körű olvasottságot feltételez, amely főleg idegen nyelveken kétséges. A lefordítandó versek szövegének megértéséhez gyakran vett igénybe külső segítséget. Latin szövegek esetében apósa, francia szövegek esetében felesége segített neki. George módszerének további problémája, a feltételezett utalásrendszer felderítése azt a képzetet kelti, mintha Radnóti egész költészete valójában idézetek kompilációja volna. Ez ugyan semmiképp sem csökkentené értékét és eredetiségét (éppen a George által alkalmazott posztmodern intertextuális megközelítés miatt, amely azt hangsúlyozza, hogy a költő az átvétel során újraírja, művéhez hasonítja az „eredetit”, tehát ebben a formában csakis Radnóti tehette bensővé a világlírát, csak rá jellemző, hogy milyen motívumokat vett át és hogyan fűzte azokat egybe), mégis egy elmélet eltúlzott érvényesítésének hat. Radnóti életművét semmivel sem jellemzi jobban az allúziós reflektáltság, mint Babitsét, Kosztolányiét, József Attiláét vagy Weöres Sándorét. Orpheus nyomában