Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (Osiris monográfiák, 2009)
Élet és költészet (1940-1944)
Élet és költészet (I 940-1 944) 598 Vagyis tudja, hogy mit akar elmondani, de mert folyton változik, nem tudja megragadni, és folyton újra kell kezdenie. Ezért a metaforikus beszéd kudarca után a vers középső részében (17-24. sor) a szeretett lény lényegét már nem közvetlenül rá vonatkozó szavakkal — tehát fogalmi úton - próbálja felfedni, hanem közvetve, folyton áradó kisugárzásának a tárgyi környezetére tett hatását írja le: mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. A kép kapcsán két József Attila-párhuzam is adódik. Az egyik az Altató (1935) jól ismert sora, „a jó cukor is aluszik” (József A. 2004, 419) és a tárgyak animálódásának az egész versen végighúzódó képzete. József Attila versében a tárgyak elalszanak, Radnótinál életre kelnek, de a tárgyak élete mindkét költőnél bensőséges, mindkét költő a tárgyakra vetített érzelmek által otthonossá tett világot ábrázol. József Attila egy másik verse, Mióta elmentél (1928) ennek éppen ellentétét írja meg: azt, ahogyan a szerelmes lény jelenlétének hiányától a világ kihűl, élettelenné válik. Mióta elmentél, itt hűvösebb a sajtár, a tej, a balta nyele, puffanva hull a hasított fa le s dermed fehéren, ahogy leesett. (József A. 2004, 294) A Tétova ódában ennek a fordítottja történik: szerelmének jelenléte átlelkesíti az élettelen tárgyi világot. Az elmondás lehetetlenségét belátva, de lehetőségét föl nem adva végül azzal zárja az előző képet, hogy „S talán lesz még időm, / hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.” A vers harmadik részében (25-33. sor) ezután az elmondás nehézségeiről nem beszél többet: ehelyett egy életképpel zárja a verset: szerelme álomba merül, vele a költő is, és ebben a közös álomban megszűnik létük különbözősége, „nem vagy más világ”: