Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
De fogadjuk meg addig is már most is, hogy sírjára, ahogy remélte, hibátlanul írjuk nevét. Mert ez a névírás nem egyszerűen írásjelek kérdése. A betűk tovatűnő árnyakat próbálnak örök formákba illeszteni. De az idő múlásával a sorközök új jelentéssel telnek meg, s az írásjelek más valóság jelképei, más árnyalatok kifejezései lesznek. írás és lélek küzdelmébe beleszólhat a torzító szándék. Mi fogadjuk meg itt, a most még névtelen sírnál, hogy lelkűnkben mindig hibátlanul írjuk ezt a nevet. Akkor majd utóbb, mikor mi, kortársai is már múlttá leszünk, a márványba vésett név az igazi József Attilát jelenti majd az utókornak. Vigyázzunk József Attila soraira! S ha egyes sorait ma nem lehet fennen hangoztatni, vigyázzunk sorközeire, ne férkőzhessen közéjük a torzító hamisság! A hamisság pillanatnyi és sikeres; az igazság hosszan tartó és győzedelmes. József Attila, a halhatatlanság lakója nyugodtan várhatja az igazság diadalát. Sírja diadalmasan él majd túl sok hazug emlékművet. Igazságra és emberségre oktatott, míg élt. Kövessük intését, s hallgassunk rá, aki vallotta: „Az én vezérem bensőmből vezérel.” S higgyük, hogy eltemetett eszméknek is van feltámadása. E sír fölött legyen szavunk az újjászületésről, s a József Attila Emlékbizottság koszorúja legyen az ő és valamennyiünk kívánságának jelképe az ő örök szavaival: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!” Elhangzott József Attila budapesti temetésén, 1942. május 3-án. A sírbeszéd eredeti kéziratán cím nem szerepelt.