Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
szót. Csak éppen nem az akármilyen szót. Hanem csak azt, amely nem a társadalom egységes akaratának a kifejezője, hanem az uralkodók és parancsolók kegyetlen önkényének kísérőzenéje. A szó, amely ma gigantikus köztereken és magányos szobákban ugyanazt harsogja rádiókészülékeinkből, nem a világteremtő ige, a logosz, amely a cselekvésnek egyszerre értelme, indoka és mozgatója. A kultúra történetírói tudósítanak olyan korszakokról, melyekben a művelődés elszakad az élő valóságtól, s csak a csupasz és jelentését vesztett szóhoz tapad; részeseinek csak kifejezőkészséget ad, tartalom nélkül. A mi korunk szókultusza, amint a köztereken felállított és rohanó autókra szerelt hangszórókból harsog felénk, lényegében ezekkel a korszakokkal áll rokonságban. Nem a valóságot akarják ezek a szavak kifejezni, a szó ebben a kultuszban többé nem az értelem hordozója, hanem csak ráolvasás, bűvölés, varázslat, kabalamondás. Valamennyiök előtt, akik mai estünket megjelenésükkel megtisztelték, bizonyára felötlött az a kérdés, hogy mit tehet a világban a szó, a szép szó, elég program lehet-e egy irodalmi kiálláshoz egy ilyen kifejezés, amely első látásra úgy tűnik, éppen csak kifejezés, és nem is akar több lenni. Engedjék meg, hogy erre a kérdésre egy kis történettel kezdjem a feleletet. Folyóiratunk címe a múlandóságba távozott s a halhatatlanságba emelkedett költőtől, József Attilától származik. Akik vele együtt részt vettek az első tervezgetésekben, valamennyien tisztában voltak ennek a kifejezésnek a valódi értelmével, mint azt az előbbiek során, hogy úgy mondjam, negatív lemezen akartam megmutatni. De kétségeskedtek, hogy vajon érdemes-e vállalni a könnyen adódó és csak nehézkesen cáfolható látszatot, amelybe burkolózva törekvéseink ellenségei majd a felelőtlen esztétizálás, a súlytalan világ felett lebegés és az elefántcsonttoronyba való húzódás vizuális vádját emelhetik ellenünk. Más ötletek, más nevek, más címek röppentek fel. Voltak, akik Urbs, a város latin szavát akarták a lap homlokára írni, a városias pallérozottság és az olcsó népies romantikával való szembefordulás jegyében. Akadt pártja az Eszmélet kifejezés-18