Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
jázminok tapsikolnak, akkor bizonyosak lehetünk felőle, hogy jázminok voltak csakugyan, és nem orgonák. Ez, amíg magát a költészetet nézzük, harmadrendű dolog; a költészettanokra tartozik ennek megállapítása, s nem a költészetre. De ő maga ezt elsőrendűnek érezte, s ez már csakugyan fontos. A költő, hirdette, az adott világ varázsainak mérnöke. Csakugyan megmért minden szót, aggodalmasan próbálgatta a varázslatok fénykévéjének világítási effektusait. De ez több volt nála, mint egy magára kényszerített költészettan, egy ars poetica önmaga kovácsolta bilincsei. Egész életét, gondolkodását, megint csak az ő szavával élve: eszmélését átjárta az igyekezet, hogy fölé emelkedjen a dolgok és a világ zavaros rendjének, az összevisszaságból szabályosságot, a káoszból harmóniát teremtsen. S ez a kozmikus rendszeretet, mely a társadalmi és politikai valóságba áttéve a szabadság és méltányosság remek igéinek megfogalmazásában csendült ki, arra késztette másutt, hogy föléje igyekezzen kerekedni a saját ösztöneinek is, és az embermegvetést emberszeretetté magasztosítsa. Egyszer ezt írta: „Maradj fölöslegesnek, / a titkokat ne lesd meg / s ezt az emberiséget / magaddal együtt vesd meg”. De alig írta le, máris kételkedni kezdett. Áthúzta a leírt sorokat, és így javította ki: „ezt az emberiséget, / hisz ember vagy, ne vesd meg”. Ez lett a vers végleges szövege. De ebben is kételkedni kezdett. Minek hazudni, mért tettessük a sebezhetetlenséget, az emberek megvetését és a világ felett való részvétlen állást, mondogatta barátunknak, Ignotus Pálnak, s így akarta harmadszor is kijavítani a verset: „ezt az emberiséget - hisz ember vagy szeresd meg”. Ignotus Pál beszélte le aztán erről az újabb javításról, mint írja visszaemlékezésében, nem tudja, helyesen-e. Én azt hiszem, helyesen. Más a vers igazsága, és más a magatartás embersége. A vers igazsága a költészet nyilván kifejeződő valósága, hogy a világ sokféle súrlódásában a legtöbb, ha az emberiséget, hiszen emberek vagyunk, nem vetjük meg. S e magatartás embersége az, hogy még ennek is föléje akar valaki kerekedni. József Attilának mindkét megnyilatkozásában, költészetében és emberségében, egyformán igaza volt. Az adott világ va-21