Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
miség” példájaként. Igaz, hogy ebben a képletben a polgári életforma csak virtuálisan van jelen; de utalni kell rá, hiszen tudjuk, hogy vágyott feléje. S csakugyan az is végzetszerű, hogy megmaradt a nyomorúság függetlenségének abban a viszonylagos kötetlenségében, amelyben költészetének sejtelmes varázsával egy egyetemesebb emberség látomását idézte. Kié József Attila? Mindenkié és senkié, mint a napfény. Több ez a költészet annál, semhogy bármely oldalról pártszerű megkötöttségek formáiba lehetne szorítani. Ebben a végtelen változatosságú műben a mai szocialista hangszerelésen át egy új, magasabb emberség szólal meg, amelynek ma még legfeljebb tétova körvonalait szemlélhetjük. Ennek a törekvésnek - vagy hogy az ő kedvelt kifejezését használjam -, „eszméletnek” hordozója és kizárólagos letéteményese nem lehet egyetlen látható formában működő, szervezetileg körüh'rt mozgalom sem, mert ezek szükségképpen időszerű jelenségekhez kötődnek, és legkorszerűbb változataikban is visznek magukkal csökevényes elemeket. De ne siessünk a nagylelkűséggel sem, s ne hasonlítsuk a napfényhez csak azért, mert a napfényt még nem próbálták közvetlenül monopóliummá tenni. Még mindig meg kell kérdezni, hogy ha mindenkié is e mű, ki őrizze az értelmét? Hadd őrizze hát egy lazán megszervezett és nem látható formáiban, de erkölcsében összetartó intellektuális csoport; ez az, amire ő maga adott utasítást társadalmi elhelyezkedésével és felhatalmazást factum concludenseivel. Csak egy ilyen társulás lehet költészetének igazi letéteményese azzal, hogy nem dogmák jogfolytonosságát őrzi, hanem hangsúlyok és árnyalatok imponderábiliáira ügyel. Vigyázzanak az őrzők, s főként gondjuk legyen rá, hogy a költőnek ne csak sorai, de sorközei is épségben maradjanak. Mert a sorok maguk változatlan formában élnek, s az írás paradox rejtélyeként épp ezért lehet rájuk változó jelenségeket aggatni. Szabad-e József Attiláról szóló írásban más költő szavaival jellemezni a költészetet? Idézzük Goethét: „Szavakkal lehet disputáim, szóból lehet rendszert csinálni...” Semmiféle elővigyázatosság nem akadályozhatja meg, hogy a szavakkal ideig-óráig 34