Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)

I. "Kié József Attila?"

nyálatokat egy-egy érdekes szóval is ébren tartó nyelvén egysze­rűen „cikk”. Mindezen felül, eddig fel nem merült tapasztalat szerint, csodák csodájára ez az érdeklődés kiterjed a verses­könyvekre is. Egy jó ösztönű szociológus mégsem bízná rá ma­gát erre a korjelenségre. Bizonyító értéke sajnos nem több, mint a tömegeknek író publicisták papírkosarakat megtöltő olvasói hozzászólásokban megnyilatkozó sikere. Beavatott kortársak tudják, hogy a kor meghatározó áramlatai mélyebben és több­nyire láthatatlanul zajlanak. Ezek csak utóbb és finomabb eljá­rások rendjén válnak láthatóvá, mikor a kényelmesebben elér­hető adatok már jórészt kezdenek levéltári selejtanyaggá válni. Aztán meg beszélhetünk-e ma köztudatról? A kóztudat első­sorban mégiscsak megnyilatkozás. Ez persze nem feltétlen kö­vetelmény, nem csalhatatlan „lényjel” - de egy bizonyos mérté­ken túl mégsem tehetünk engedményt abban a tekintetben, hogy utóvégre a köztudatra nemcsak a korlátozások, elfojtások, szabályozások és irányítások rendszere, de a szabad megnyilat­kozások hullámzó változékonysága is jellemző lehet. Kezdő jo­gászok megtanulhatják Jelűnek alapvető megkülönböztetését az „alkotmányos” kifejezés kettős értelméről, hogy az, amit mi al­kotmányosnak nevezünk, csak a szabadságos alkotmány egy bi­zonyos fajtája, s a természettudományos részvétlenséggel vizsgá­lódó jogász fogalomképzésében „alkotmány” egyszerűen az ál­lami élet egységesen tételezett rendjét jelenti, tekintet nélkül tartalmára. Mindazonáltal alig hihető, hogy ezt az analógiát ­­az eszmetörténeti helyzetére nézve szabadelvű Jelűnek is ismer természettudományos ridegség mellett értékelhető szemponto­kat! - tetszés szerint lehetne alkalmazni a köztudatra. Nem árt, ha elöljáróban élünk ezzel a fenntartással, jóllehet József Attila esetében nem oszlott úgy meg az irodalmi közvéle­mény, mint ahogy az Ady esetében történt. A haladó rétegek egyöntetűen elismerték, s a magukénak tekintették. A munkás­ifjúság körében hitele korlátlan, de a dolgozók fiatal rétege sen­ki mást nem fogadott annyira szeretetébe és bizalmába, mint őt. Halála után egy-két évvel több pártszervezet ifjúsági és művelő­dési csoportjaiban tartott előadásokon győződhettem meg erről 37

Next