Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
az irodalom”, ez siker, elismertetés és dicsőség, még ha mindjárt csak az egyik tábor részéről is. Senki se várhatja el, hogy a világ egyszerre heverjen a lábainál. Viszont akkor mi marad a párhuzamok ellentétességéből? Összefoglalóan mondjuk úgy, hogy az ellentett irányt nem a siker, hanem az ellenállás vonalán figyelhetjük meg. József Attila sikere természetesen kisebb volt, lassúbb járatú és más természetű. S ebben csak aránytalanul kevés része van a két költő betelt élete közötti csaknem évtizednyi különbségnek. Sikere egyöntetű és egyrétű volt. Nem kísérte komoly ellenzék. És nem csupán azért, mert - talán élete utolsó éveitől eltekintve - a felületi körülményekhez igazodó felületes közvélemény szemében csak egy kallódó fiatal költő volt sok más között A közvélemény az adott társadalmi és hatalompolitikai helyzetben nem oszlott meg, hanem a csupán virtuálisan fennálló osztóvonal mentén ki sem alakult. A lehetséges ellenzék, azt mondhatjuk, nem tartotta érdemesnek létrejönni. * Ez a társadalmi alaphelyzet a két háború közti magyar élet egész területére jellemző. A mozgó egyensúly, amely az első világháború előtti és alatti évek összevissza egy-másfél évtizednyi korszakát jellemezte, a háború után szilárd és statikus renddé merevült. A haladó tábor támadásból védelembe kényszerült. Eredeti birtokállományának jó részét aránylag sokáig megtartotta, s szellemi kifejezési formái a viszonyoknak megfelelő változásokkal sokáig elég teljesen megmaradtak. De előbb-utóbb be kellett következnie annak az időnek, amikor ez a tábor szűkre szabott rezervációs területre szorult. A Huszadik Század óriási hatásától a Századunk tiszteletre méltó próbálkozásáig vezető úton - hogy a szorosan vett társadalmi újítótevékenységet tekintsük - egyre kevesebb értelme volt az út elrekesztésével bajlódni. Ez volt a helyzet más vonatkozásban is. A harmincas évek haladó értelmiségének, azt lehet mondani, folyóiratközpontú szemléletéhez igazodva, az történt, hogy néhány száz példányban megjelenő lapokban dörmögtünk egymás szakállába. Nem 40