Gerevich József: Lány a szekrényben. Patográfiai és klinikai esettanulmányok (2005)
Első rész. Patográfiák - Nemes Lampérth József
tania erejét a személyiségét összetartó és összefogottságátjelző alkotásra. 1920-tól haláláig terjedően a hospitalizációt igénylő aktív betegségtünetek, a személyiség integratív funkcióinak fellazulása már megakadályozzák az elmélyült folyamatos alkotómunkában; az indítékzavar gátoltságot váltó céltalan agresszivitásban jelentkezik. Említettük már: nem volt teoretikus elme, esztétikai alapvetésű elvi-művészeti hitvallást nem fogalmazott meg, világnézeti problémák, szubtilis metafizikus kérdések kívül estek horizontján. Lényét az önmagával való birkózás és a konkrét festői problémák megoldása jórészt betöltötte. Találóan fogalmazza nekrológjában Pátzay: „...földerős animalitásban... aktuális, hangsúlyosan fizikai temperamentum volt Lampérth. Mint ahogy a szervezet fokozott működésben verejtéket termel, oly módon kreált képet, ha vizuális területen ingerlődön.” Nemes Lampérthet kora ifjúságától hihetetlen becsvágy fűtötte. Öccse emlékezete megőrizte a serdülő gyakran visszatérő mondását: „Meglátja mama, leszek én még nagyságos úr!” Ismét Pátzay nekrológját idézzük: „A vég nélküli nyomorgásban hevesen támadnak társadalmi ambíciói, a hatalmasok nagyvonalú életét szomjúhozza és a művészi produkciót szinte csak ennek eszközéül tekinti.” Elszántsága, kamaszos hetykesége, zabolátlanul feltörő, nagy tettekre sarkalló büszke plebejusi indulata, a gazdagságot megvető-kívánó attitűdje - talán nem véletlenül - a fiatal József Attilát juttatja emlékezetünkbe. A szociális igazságtalanságokra saját sorsának nehézségei ébresztik rá, de az ösztönös lázadóétól nem jut el a tudatos társadalmi forradalmár szerepéig. Bár a Tanácsköztársaság művészetpolitikájában aktív részt vállal, Nemes Lampérth forradalmának színtere a művészet marad. Túlságosan egysíkú lenne a személyiségkép, ha csak kétségtelenül domináló érdes indulat telt határozottságát, céltudatos leszűkítettségét, távolságtartó elzárkózottságát hangsúlyoznánk. Lényéhez a jóval ritkábban fellelhető ellenpólus is hozzátartozott, sajátos színt kölcsönözve személyiségének. Ritka elengedett pillanataiban gátlástalanul törnek fel emóciói; Ismét „Párizsi hangulatok” című írásából idézünk: „Mindenütt, Párizs egész területén lehet érezni, hogy a kultúra melegsége fogja meg és nyűgözi le az embert. Valami pompás bujaság izgatja folyton az embert, az embert megrészegíti és mámoros 67 I