Grünbaum, Adolf: A pszichoanalízis alapjai (Osiris könyvtár - Pszichológia, 1996)
Bevezetés: A pszichoanalitikus elmélet és terápia hermeneutikai koncepciójának kritikája - 6. A freudi elmélet tudományellenes rekonstrukciójának összeomlása
pen azokat az érvényesítési normákat vessük el, melyeket maga Freud választott elméletének megítéléséhez. Érvényesítési kritériumai ugyanis bevallottan és lényegüknél fogva a hipotetiko-deduktív induktivizmus követelményei (S. E. 1914, 14: 77; 1915, 14: 117; 1925, 20: 32, magyarul 1989b: 39). Ezekhez mint az elmélete számára is igényelt tudományos feddhetetlenség aranypróbájához, ragaszkodott. Saját követelményei szerint kell hát értékelnem Freud érveit a személyiségről és a terápiáról alkotott nagyszabású klinikai elmélete mellett. Az ítélet, melyhez erre az alapra építve eljutok, nem valamiféle kívülről származó módszertani purizmus ráerőltetéséből származik majd. Az pedig, hogy a tudományos racionalitás Freud által vallott normáit alkalmazom a pszichoanalízisre, nem vonja maga után, hogy én ugyanígy ezeket tartom a tudomány és a nem tudomány közötti elhatárolás kritériumainak. Röviden: megadom Freudnak a tudományos státusra vonatkozóan saját kánonját, amikor megvizsgálom azt a kulcsfontosságú kérdést, hogy klinikai érvei vajon igazolták-e a tudásigényt, amelyet bontakozó elméletét „tudományosnak" minősítve kinyilvánított? Válaszom kettős lesz. Az okfejtés, amelyre Freud építményének fő hipotéziseit alapozta, lényegénél fogva elhibázott még akkor is, ha nem kérdezünk rá az általa felhozott klinikai megfigyelések érvényességére. Emellett azonban - távol attól, hogy kiérdemelnék látszólagos értékük komolyan vételét ezek a pszichoanalitikus kezelési helyzetből származó klinikai adatok episztemikus szempontból maguk is igen gyanúsak. Ez utóbbi kritikák némelyikét újabb közleményeimben fejlesztettem ki (Grünbaum 1977; 1979b; 1980), ám az olyan vezető ortodox analitikusok, mint például Brenner (1982: 4-5), mindeddig nem szálltak szembe velük - noha Brenner válaszolt néhány mások által felvetett ellenvetésre (Brenner 1968; 1970: 34-45). A klinikus Möller (1978) és Perrez (1979) által tudományfilozófiai szemszögből megfogalmazott kritikákat a hagyományhű freudisták, úgy tűnik, szintén figyelmen kívül hagyták. Edelson, a „revizionistább" beállítottságú analitikus azonban újabban (1983) sürgette az általam képviselt kihívással való szembenézést. Nem látható még, hogy milyen mértékben fognak beteljesülni az általa megálmodott programhoz fűződő reményei. S ha ez valóban nem történik meg, akkor kér-JózseF Attila Tudományegyetem Magyar luxia'. r-*i % Könyviára 6122 Szeged, Egyetem u. 2—6«