Gyurgyák János (szerk.): Emlékező Magyarország II. - Trianon 100. (Budapest, 2020)
REMÉNYKEDŐ ÉS ÚJRA REMÉNYÉT VESZTŐ MAGYARORSZÁG - Bartis Ferenc: És mégis élünk! - Fábry Zoltán: A magyar kisebbség nyomorúsága és nagysága
499 Fábry Zoltán / A magyar kisebbség nyomorúsága... még egy Gábor Andor is így írta elő az utat és épp Adyval kapcsolatban: „Ebből az Ady-szerelemből ma csak torz szülött gyermek származhat, mert Ady ma az utódállamok ma gyarságának száján csakis az irredenta egy modernebb eszközévé aljasítható.” E tévprognózis hiteles cáfolatát majd tizenöt év múlva Bölöni György szövegezte, amikor a feltett kérdésre – „hol keres sük meg Adyt” – így felelt: „Szlovenszkó ifjúságában, ahol még a legtisztábban él, mint a nyugati magyar szellem, a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság.” E két megnyilatkozás közti különbség pontosan vetíti a szlovákiai magyar kisebbség arculatát, progresszív mivol tának cáfolhatatlanságát. Trianon pontot tett egy ezeréves állandósultság után. Magyarország, az elveszett Habsburg–Hohenzollern-háború következ ményeként a legsúlyosabb árral, államisága kétharmadával fizetett. Trianon területben és népességben sokat vett el, de adott is valamit. Mi, itt, ez új hazában, új emberi lehetőségekre bukkan tunk, és új utakra kanyarodhattunk. Míg Magyarországon a Horthy-kurzus mérgezte a levegőt, mi itt vehettünk először lélegze tet európaiasságból, demokráciából és humánumból. Változunk és változtattunk. Hírünk hol becsmérelten és rágalmazottan, hol mentő gyógyírként szállt az óhazába. Történelmi tényező lettünk, demokrácia és humánum stafétavivői, másult magyarok, „újarcú magyarok”: a vox humana népe. Móricz Zsigmond volt első kö vetünk és lehurrogott közvetítőnk, és a sor József Attilával sem szakadt meg: az Illyés Gyulák és Németh Lászlók, a Veres Péterek, Simon Istvánok és Czine Mihályok ma vállaló, féltő szeretettel ölelhetnek magukhoz. És volt egy hagyományunk, az egyetlen teljes magyar örökség, amit óvón és dédelgetőn hoztunk át magunkkal: Ady Endre! In dítónk volt ő, és megtartónk lett, folyamatosságunk és mértékünk. Az az Ady, kit a 38-as kassai antifasiszta manifesztáción idéztem magyarok és nem magyarok elé, aki legelőször és legmaradandób ban „szólította Közép-Európa népeit demokratikus hittevésre”. Új, változott helyzetünkben mi Ady elkötelezettjei lettünk, és lehe tünk magyar jakobinizmusának legigazabb hűségesei, továbbvivői és valósítói. Ady volt az összekötő magyar üzenet, a zálog, mely mottóként eligazító iránytűnk volt és maradt. Az „ember az embertelenség ben” erkölcsi parancsa kiirthatatlanul belénk vésődött, mert nem a fellegekből szólt, de