Hafner Zoltán (szerk.): Pilinszky János összegyűjtött művei. Beszélgetések (1994)
„Költő, sakk-matt helyzetben” (Tasi József; 1971)
sokat vitatkoznak - nekem sosem volt ez kérdés, hogy egy népdal vagy egy népi motívum az egy egyénnek a teremtése, és akkor egy nagy közösség rendkívüli ráérzéssel, századok munkájával szelektálja - ez az egyetlen cenzúra, amit elfogadok - és csiszol a művön. Rajta van a kollektivitás keze nyoma, de kétségtelen, hogy a magjában egy zseniális egyén egyetlen pillanata, a megtalálás pillanata van. Amikor ezek a művek születtek, az, aki ezt csinálta, nem tudta, hogy népművészetet csinál. Tehát nem volt ideológiája. Én nem zárom ki ezt a mély és örök lehetőséget, ezzel való érintkezést minden kultúrával érintkeznünk kell állandóan. De szerintem nem szabad ideológiát csinálnunk azért, hogy ugyanolyan ártatlansággal dolgozhassunk, mint azok, akik a népdalokat valamikor szülték.- Azt szeretném még megkérdezni, hogy az úgynevezett bartóki szintézisről mi a véleményed, vagyis a népköltészet és a magasművészet összeötvözéséről, amit partok a zenében hajtott végre.- Ő a maga részéről... Ezek választások. Én választhatom kiindulási pontul a gyermekkoromat. Ez is egy örök erdő, ugyanúgy, mint a nép. Itt mindenkinek van szerepe, mindenki mindent megkap tulajdonképpen. Épp így választhatom az anyám méhét, ami egy még ősibb választás. József Attilánál nagyon érezni. József Attila is választja bizonyos értelemben ezt a bartóki utat, ami így egy kicsit sematikus, mert ott is több dologról van szó, ez így eklektikus is lenne.- Értem, hogy mit mondasz, de például Kormos István újabb verseiben is nyoma van a bartóki útnak.- József Attila azt választja, ami minden ember számára tényleg adott. A művészet legfontosabb anyagát mindenki megkapja mindig. Itt beszélhetnék olyan emberekről, mint Panait Istrati, vagy beszélhetnék Kassákról, akiknek nem a magyar volt az anyanyelve, és ezer-ezer dologról. Én nem a kozmopolitizmust védem, abszolút nem. Az énszerintem ugyanúgy tévedés... Szerintem két nagy tévedés van: provinciálisnak lenni és kozmopolitának lenni. A művészet mindezt kizárja. Nem a megidealizált népművészetről beszélek, hanem a valódiról, ami a forrása. Mondok neked valamit: a megideologizált népművészet rendszerint egy kicsit rátarti. Nekem fantasztikus volt Simone Weil egy megjegyzése, hogy hogyan szabad szeretni a hazát. Azt mondta: a hazát úgy szabad szeretni, ahogy az az Evangéliumban van, ahogy a népművészetben van. A hazát egyedül részvéttel szabad szeretni.19 A nagy népművészetben egy irtóztató csönd van, egy irtóztató részvét. Semmi hetvenkedés. Kívül áll a versenyen, mint minden nagy művészet, nem kacsint jobbra, nem kacsint balra, nem kacsint világsikerre. Ezek a 95