Hafner Zoltán (szerk.): Pilinszky János összegyűjtött művei. Naplók, töredékek (1995)

Cikk- és interjútöredékek

senki nem tehet akkora szolgálatot, mint épp ő, akit nyugodtan nevezhetnénk a várakozás szentjének, vagy épp lángelméjének. Különben ellenvetései közül az egyház máris nem egyet orvosolt, s épp előadásom előtt nyilatkozott róla VI. Pál pápa, kivételes elisme­réssel, sőt elragadtatással.9 Erre a kérdésre valóban nem is válaszol­hatnék másképpen. Hogy irodalmunk fő erőssége a líra, s én se tehetek egyebet - mint hogy ezt megerősítem. A legbensőbb érzé­seimet mondanám el. Költészetünkben a legkülönbözőbb áramla­tok találták meg ihletett kifejezőjüket. Ha legkedvesebb kortárs költőimet kellene megneveznem, Weöres Sándor, Rónay György, Toldalagi Pál, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, és Nagy László nevét említeném először. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy hol­tában is a mozarti tehetségű és jézusi sorsú József Attilát érzem még ma is legmodernebb „élő" költőnknek. A modem magyar prózában Németh László, Déry Tibor, Ottlik Géza, Lengyel József, Rubin Szilárd, Mészöly Miklós és Hernádi Gyula írásai állnak legközelebb hozzám. Ugyanakkor -e gazdagság ellenére - az az érzésem, hogy a magyar irodalom pillanatnyilag megtorpant. Nagyobb elmélyülésre, több alázatra, az igazság sze­mélytelenebb szeretetére lenne szükségünk. Persze egy irodalom pulzusverése kiszámíthatatlan, de egy elkövetkező nagy szívdob­banást, úgy érzem, egyedül a felnőtt erényektől várhatunk. A csönd, az elmélyülés - szerintem - épp a legmerészebb törekvések előfel­tétele. Minden művészi új elviselhetetlen a belső érettség néma aranyfedezete nélkül. (1967; Ms 5936/45) 161

Next