Huszár Tibor (szerk.): Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban (’56, 1995)
I. Rész. 1911-1945 - A) Interjú Bibó Istvánnal
vízválasztókká. A lényeg az, hogy az ekkor előtérbe került magyar népi irodalom és mozgalom iránt a fennálló rendszer értelmiségi része egyszerre elkezdett rendkívül érdeklődni, mert egy olyan reformlehetőséget láttak benne, amelyik esetleg még nem egészen kommunizmus, ugyanakkor valami nagyon magyar dolog, és a parasztságra helyezi a súlypontot, amit mindig jobban szerettünk, mint a munkásságot és így tovább... Szóval ebben az egész gondolatkörben egyszerre megindult olyan embereknek, mint Szekfű Gyula és Kozma Miklós,1 a népiek iránti érdeklődése. Ugyanakkor a Horthy-hatalom engedett annyi sajtószabadságot, hogy aki bizonyos tabukat nem érintett, nagyon sok mindent elmondhatott. Budapesten akkor minden második vendéglőben ült egy asztaltársaság, amelyik az országot meg akarta váltani, reformálni, változtatni, ezek között már akkor voltak egyértelműen fasiszta jellegűek, amelyeknek csak a létezéséről tudok, de volt egy csomó olyan, amely ehhez a népi, népi demokratikus, márciusi frontos vonalhoz többé-kevésbé közel állt. Mindennemű fontossági sorrend nélkül, csak úgy ötletszerűen mondom, ami eszembe jut. Volt a Gombos Feri bácsinak - aki Simándi Pál néven publikált - egy asztaltársasága, sok fiatallal. Volt egy csoport, amellyel mi is összejöttünk: négyen ültünk egy asztalnál, Erdei, én, Keresztes Károly és egy Zahorán nevű fiatalember. Később ebből a Keresztes-, Zahorán-, Bartók János-együttesből született meg a „MIKSZ" nevű szervezet (Művészek, írók és Kutatók Szövetkezete), mely szabályos szövetkezetként előadásokat és esteket tartott, József Attila-estet és Bartókelőadást. Egy Rácz Kálmán nevű képviselőnek volt egy fiatalokat is magába foglaló csoportja, melyet közelebbről nem ismertem. Rácz Kálmán egy, a Szovjetunióról szóló, az akkori viszonyok között szovjetbarátnak számító írásnak volt a szerzője, majd később egyik napról a másikra belépett a nyilas pártba, amivel kínos helyzetbe hozta mindazokat a fiatalokat, akik az ő asztaltársaságában szerepeltek. Természetesen ott volt a magyar népiek csoportosulása a Válasz2 körül, ugyanakkor a szegedi fiatalok feljöttek úgyszólván testületileg Pestre, és itt tovább is összejártak. Ott volt a debreceniek csoportosulása, Újhelyi Szilárd, Szilágyi József és így tovább. Zilahy Lajos Új Szellemi Frontja mindezek között csak egy alkalmi ötlet volt, aminek a jelentőségét erősen eltúlozták a Gömbössel összeerőltetett s eleve kudarcra ítélt találkozás miatt. Mi Erdeivel sokfelé kerestük a kapcsolatokat, s néha meglepően jóféle emberre bukkantunk, mint például Antall Józsefre3, néha viszont szimpla antiszemitára és fasisztára. Végül aztán, ami a legfontosabb, megjelent a Márciusi Front a maga kiáltványával.4 Sem Erdei, sem én az első alakulásokon nem voltunk jelen, ott Kovács Imre volt a népiek közül, hogy úgy mondjam, a patronáló, de aztán hamar bekapcsolódtunk, és akkor ismertük meg Donáth Ferencet, Tettamanti Károlyt, Lengyel Balázst, Polnert, Bachnert; ez utóbbi kettő később, '45 után magyarosított, megváltozott nevekkel komoly funkciókat töltött be. Mindezek végül egy csatornába folytak egy bizonyos 1937-38-as makói összejövetelen, aminek Erdei Ferenc adta meg a színhelyét. (Zárójelben említem meg Erdei Ferenc makói szövetkezeti kalandját, valamikor 1936-37-ben. 1 Kozma Miklós (1884-1941) politikus, 1935. március 4.-1937. február 3-ig belügyminiszter. 2 Válasz (1934-1939, 1946-1949) szépirodalmi, kritikai és politikai folyóirat; 1935-38-ig Sárközi György (1899-1945 - költő, író) szerkesztette. 3 Id. Antall József (1896-1974) jogász, kisgazdapárti politikus. 4 A Márciusi Front említett első kiáltványát 1937 márciusában Kovács Imre és Donáth Ferenc fogalmazták meg. A mozgalomról és későbbi történetéről lásd: 79-87. sz. dokumentumok. 45