Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe (Al-Muqaddima) (Osiris könyvtár - Történelem, 1995)
Jegyzetek - Hatodik fejezet
Főbb tanai: 1. at-tawhíd: Allah minden antropomorf tulajdonságtól mentes egysége (emiatt állították a Korán teremtett voltát); 2. al-Ladl: Allah igazságossága, aminek emberi megfelelője a szabad akarat; 3. al-wacd wa ’l-wacTd: az előbbi eszkatologikus megfelelője, ígéret a jó megjutalmazására és fenyegetés a rossz megbüntetésére; 4. al-manzila bayna’l-manzilatayn: „két állapot közti állapot” a bűnösség megítélésére vonatkozik, szerintük ugyanis a bűnös két stáció, a hitelenség (kufr) és a hit (Imán) között van; 5. al-amrbi’l-maLrüf: „a jó cselekedetre való felszólítás” (és a rossztól való tiltás), az egyes ember közösségen belüli aktív és pozitív cselekvését írja elő. 70 al-Husayn b. cAbd Allah Saraf ad-DIn at -Tibi (megh. 743/1343): egyiptomi hagyománytudós. Ibn Khaldún Önéletrajzában írja, hogy a granadai vezír, Ibn Zamrak Egyiptomból kérte tőle at -Tibi egyik művét {Tarif 273). Lásd hozzá: GAL, II. 64.; GALS, II. 67. 71 Korán, 12/76. 72 Q, II. 395-406.; W, 999-1001. Lásd hozzá: S. van den Bergh, 31-35. 73 Korán, 2/106. 74 Muhammad b. Muslim b. Siháb az-Zuhri az omajjáda kor egyik legjelentősebb hagyománygyűjtője és szakértője (szül. 56/670, megh. 124/742). A Quarays törzsből származott, Mekkában nőtt fel, és később ment Damaszkuszba, ahol mintegy negyven esztendeig szolgálta az Omajjádákat. Ő volt az első, aki rendszeresen hagyománylánccal igyekezett ellátni a hagyományokat, továbbá, aki írásos formában rögzítette az addig zömben orálisan terjedő hagyományokat (tanítványától, Macmartól tudjuk, hogy mestere anyaga több teverakomány súlyt tett ki az Omajjádák könyvtárában). Lásd hozzá: El, s. v. al-Zuhri (J. Horovitz); GAS, I. 280-283. 75 Muhammad b. Idris as-SáfiThoz lásd az előző fejezet 136. jegyzetét. 1>' Innen kezdve tíz bekezdés erejéig két jelentősen különböző recenziónk van. W tartalmazza a korábbit, Q a későbbit. A fordítás Q szövegét adja vissza. 77 E két utóbbi hagyományozási módszer akkor kezdett elterjedni, amikor a számos nagy hírű hagyományozó tudós fölkeresése nehézségekbe ütközött, s a saját hagyományozási láncot ez a közvetett részvétel kompenzálta. Már Malik b. Anas (megh. 795) adott mundwalát tanítványainak, de al-Buháriról (810-870) tudjuk, hogy ő még habozott ilyet adni. A későbbi századokban mind gyakoribb lett. Lásd hozzá: A. Guillaume, The Traditions of Islam: An Introduction to the Study of the Hadith Literature, Beirut, 1966. 36. 7S Muhammad b. cAbd Allah b. Muh. Abu cAbd Allah al-Häkim an-Naysäbüri (321-405/933-1014): jeles hagyománytudós. Számos vidéket beutazva, közel 200 sejktől gyűjtött hagyományt. Több munkát írt, ezek között jelentőségre tett szert „Bevezetés a hagyománytudományba” című munkája (Macrifa culüm al-hadii ed. and transl. by J. Robson, London, 1953) és al-Mustadrak Lalas-söhibayni (Haydarabad, 1915-1923), amely Buhäri és Muslim gyűjteményeit helyesbítette. Lásd EI2, s. v. (J. Robson). 19 Ibn as-Saláh, Taqi ad-DIn Abü cAmr cUtmän b. cAbd ar-Rahmán al-Kurdi as-Sahrazüri (577-643/1181-1245): kiváló säficita hagyománytudós, aki ki-József Attila Tudományegyetem 601 6722 Szeged, Egyetem u. 2—6-