Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc pályaképe (2001)
"Pusztul, ami csak egy" - Az ész kalandjai (Harc az ünnepért, 1937-1938)
Szabó Lőrincnél a magányos ember helyzete így fogalmazódott meg (Az Egy álmai, 1931): Ketten vagyunk, én és a világ, ketrecben a rab, A baráti-költői versengés másik oldalán megszólaló Illyés Gyula pedig az ettől a helyzettől való megszabadulás képével zárja versét (Szabadon: védtelen, 1938): Ott kezdődött, hol két felem elhull, a rab s a porkoláb. és alkotja meg a személyes létezését is meghatározó közösségi ember képét (Dülő-út, 1938): [...] E nép löki a vért szívembe, számba az igét. Hazugság vagyok, puszta kép nélkülük, létre nem lehelt agyag; Tematikailag történelemmel szembesítő korösszefoglalás felé Radnóti Miklós lírája halad öntudatosan (az eclogák sorozatában); valamint Weöres Sándor készít egyfajta humanista etikával kiegészülő, az ellentmondásokat az irracionalizmusban oldó ismeret- és lételméleti szintézist (A teljesség felé), de mindkettejüké inkább az elkövetkező években tetőz majd. Ugyanakkor mindezek a törekvések valamilyen formában összekapcsolódnak a Babits-líra összegző felizzásával, az adott korral szembeni cselekvő ellenállást is befogadó humanizmusával. Szabó Lőrincnél ekkor legfeljebb néhány létversben oldódnak fel, illetőleg iktatódnak ki személyisége korábbról hozott és ekkor felerősödő ellentmondásai, bennük ezen korszaka is az összegző nagy költészet szintjére emelkedik (lásd a kötet vége felé, az évszak menetét követő természeti versek ciklust imitáló sorozatát). Szabadság és kötöttség A Különbéke-korszak idején az adatokkal megfogalmazható, kitüntetett időpillanatokat választotta Szabó Lőrinc költészete témájául. 1936 után megtartja témául ezeket az időpillanatokat, de nem elégszik meg ezek-151