Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc pályaképe (2001)
"Pusztul, ami csak egy" - Berendezkedés a korlátozott életben (Különbéke, 1933-1936)
irodalomnak (s a legtöbb kis nép irodalmának) nagy tehertétele a túlzott politikai érdekeltség. írónak és politikusnak más és más a célja, mások az eszközei. Igazság és szépség azonban sohasem lehet igazán ártalmas vagy fölösleges. Tévedés, hogy a világot, az emberiséget a partikuláris jelenségek érdeklik. Az általános emberinek, az egyetemes érvényű jellemzésnek és ábrázolásnak kell dominálnia minden műben a nemzeti fölött, ahogy önmagáért és önmagában súlya lehessen a világban a nemzeteknek is a nemzetfölötti a legnagyobb kincsük”. József Attilánál a Nagyon fájtól kezdődően és Szabó Lőrincnél a Különbéke vagy még inkább a Harc az ünnepért kötetekben minden korábbi tájékozódás továbbra is benne van, csakhogy olyan tematikai többlettel is telítetten, ami poétikailag is modellezhetően jelenik meg, költészettörténeti elmozdulást is felszínre hozva. Valamely történelmi esetlegesség leírása helyett a vers a történeti kötöttségeit is magában foglaló létezését átfogó tudati működés egészére kérdez rá. Ez a létezésre való rákérdezés újabb, más pozícióból történik: ez a pozíció az önállósuló Dichteré, aki immár nem (illetőleg nem csak) a Führer ellenlábasa, hanem egy, az emberen is túlmutató, a világegész rendjére figyelő, kérdező-elemző apparátust bont ki a poétikai lehetőségekből. Nem vitát, nem morált, nem ismeretelméletet, hanem mindezeket is. Regressziót teremt a tudatban, reagál a létezés eseményeire, amelynek során a vers alkotója önmagában egységesülve láthatja a létezés egészét - József Attila megfogalmazásával - „az őssejtig vagyok minden ős”. Az imigyen felfogott világegész válik mértékké, a gondolat egyenértékűjévé: Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka. (József Attila: Téli éjszaka) A költői tudat pedig ennek a világegésznek isteni jelentőségű vizsgálójává - a versben pedig alkotójává válik. Ezáltal kap értelmet a Szabó Lőrinc-i Vezér című versben elvarratlanul hagyott kérdés: itt hangolódik rá az annak előzményeként idézett Goethe-szöveg a külső látomás után a belső kérdezésmódra: De, hogy a Mindenség is csak egy Költő Agya, úgylátszik, igaz. (Tücsökzene, 350.) 13 5