Kapitány Ágnes szerk.: „Jelbeszéd az életünk” (1995)
I. A szimbolizációkutatás módszertana. Területek és iskolák
Ezekben az esetekben valószínű, hogy a tudatunk számára eleve hozzáférhetetlen, tudattalan élmények, képzetek hidalják át az elfojtás következtében keletkezett szemantikai űrt. Klinikai esetek, etnográfiai adalékok segítségével megkíséreltem a múltban Hollós István38 evolutív nyelvelméletének keretében - indokolni ezeket a nehezebben értelmezhető metaforákat. Az egyaránt ’édesnek’ nyilvánított m, l, ly,j hangnak nincsen fonetikai közös nevezője. Az m nazális ajakhang, az /-1 (ly-1), a j-t nyelvvel képezzük. Mindegyikük visszavezethető ugyanakkor az édesség alapélményére, a szopásra. Jellegzetes képzési mozzanataik a szopásnak egyik vagy másik mozzanatát idézik. A pergetett alveoláris r-t a fogmeder felé emelkedő, megfeszített, megmerevített nyelv képzi. Hollós István joggal tekinti képzésmódjánál fogva tipikusan erekcionális hangnak (1. még Augusta Bonnard 1960). A nyelv és a pénisz tudattalan azonosítását világosan tanúsítják az álmok, neurotikus szimptómák, a nemi aktust előkészítő vagy helyettesítő tevékenységek, ún. perverziók és a két szervet azonosító - a törzsi társadalmak nyelvében különösen gyakori - metaforák. A közép-ausztrál arandák termékenységi szertartásának szerves része az rrrr hosszas pergetése. Csukcsi indián lányok pirulva tiltakoztak, amikor arra kérte fel őket a kutató, hogy „a férfiaknak fenntartott” pergetett r-t ejtsék (Jakobson és Waugh 1979, 210. o.). A pergetett r hanyag, raccsolt ejtését, /-lel vagy z-vel való helyettesítését a XVTI-XVIII. századi francia és angol grammatikusok férfiatlannak, nőiesnek nyilvánítják; két szerző, egy T. H. Pear nevű angol foneükus és Theodor Friedrich Vischer német író, egymástól függetlenül, ’férfiatlanítást’, ’kasztrációt’ lát benne. A ’legkeményebb’ hang, a laryngális zárhang, a bélcsatorna felső végét zárja el. A sphincter glottis a sphincter ani ellenlábasa. Azokban a nyelvekben, ahol nincsen laryngális zárhang, a hozzá legközelebb álló k-t tekintik a legkeményebb és egyúttal a ’legcsúnyább’ mássalhangzónak. Rendszerint a csúnyasághoz fűződik Anne Hamilton szerint a költészetben a k (1940, 298. o.). T. Molnár István vizsgálatai szerint a k a legcsúnyább mássalhangzó (1993, 44. o.). Hasonló eredményre jutott angol esztétikai tesztek révén Barbara Demerse (1941). A hiátus, melyet egybehangzóan csúnyának és elkerülendőnek nyilvánít az ó- és újkori poétika (Herescu 1949), valójában glottális zárhang. Glottális zár felpattanását nevezi ’kemény (feszes) indítás’-nak a fonetikai szakirodalom. Kötelező a ’kemény indítás’ a katonai vezényszavakban, s általában a katonás beszédben. Tudjuk, hogy az agresszív érzelmek (harag, gyűlölet) jelentékenyen (ha nem is hallhatóan) megnyújtják a zöngétlen zárhangokat.39 Hollós István joggal hozza a laryngális zárhangot és a k-t az anális erotikával, az análszadisztikus részösztönnel kapcsolatba. Hollós elméletére utal, talán tudatosan, József Attila: K betűkkel szól keményen címe: „Költó'nk és Kora.” (Költőnk és Kora) Akaratlanul Apollinaire: On veut des consonnes sans voyelles Des consonnes qui ptent sourdement. (Victoire) 71