Kardos András - Radnóti Sándor - Vajda Mihály szerk.: Diotíma. Heller Agnes 70 születésnapjára (1999)
Garai László: Dialógus az emberről, a génállományáról, meg a szertelenségéről
Filozófus: Természetes. Ember: Én ezt nem szellemeskedésnek szántam, hanem egy olyan kérdésnek akartam ezzel nekigyürkőzni, amely nagyon is komoly az én számomra, aki azt hiszem, hogy erről a „csak ember”-ről mondhatta József Attila: ...Még nem nagy az ember, De képzeli, hát szertelen. Az én 1933 és 1937 között született nemzedékemnek, ha szabad tudósok előtt ilyen tudománytalanul fogalmaznom, a génjeibe épült, mint egy nagyobb sugárdózis, hogy mit jelentett a képzelt nagyságnak ez a szertelensége. Ám mire építhette József Attila az optimizmusát, amely így fogalmaztatott vele: „...Még nem nagv az ember”? Hihetünk-e neki, amikor erről így vall? Bízom, hisz mint elődeinket karóba nem húznak ma már Mert ha igen, akkor bizalmában már nem tudja követni az, aki csak öt évvel is túlélte őt. S akiben egy későbbi korszak történelmi változásai újjáélesztették volna a bizalmat, annak a mai kor kínál új tapasztalatokat: szemkiszúrást, férfiak nemi szervének leszaggatását, állapotos nők hasának feltépését, autójukból kirángatott ismeretlenek agyonverését, miegymást Hegyi- Karabahtól Jugoszlávián át Los Angelesig... Nos, a kérdésem tehát ez: van-e a tudománynak a változó történelmi tapasztalatoknál nagyobb bizonyossága, amellyel elhiteti velem, hogy az ember, ha nem is nagy, de afelé tart, hogy szertelenségei olyanok, mint az első dackorszakát élő hároméves gyermeké, aki valamit már tud önállóan csinálni, és ezért mindent önállóan akar, hogy ezáltal sok mindent meg is tanuljon; vagy mint a serdülőé, aki épp abban teszi szertelenségei által próbára magát, hogy vajon kíséri-e őt személy szerint a „szellem és a szerelem”? Természettudós: József Attila, amiképp a nagy művészek általában, sokunk szubjektív vágyát és szorongását fejezi ki, valószínűleg jobban, mint ahogy erre a természettudománynak ez az ága, a pszichológia, valaha is képes lesz. Az objektív igazság szempontjából azonban nem szabad komolyan venni a művészetet. Akármennyire megragad is a nyári hangulat könnyedségét kifejező erejével például a költőnek ez a képe: Ezüst derűvel ráz a nyír Egy szellőcskét...- tudományos szempontból tekintve persze képtelenséget állít, minthogy a szél szokta rázni a fát, nem pedig megfordítva. Nos, hasonló a helyzet az ember nagyságára vonatkozó költői képpel is. Ellentétben azzal, amit József Attila sejtetne, ha nem művészetként, hanem tudományként kínálná, amit kínál, az igazság az, hogy ha úgy ítélem 159