Kardos András - Radnóti Sándor - Vajda Mihály szerk.: Diotíma. Heller Agnes 70 születésnapjára (1999)
Garai László: Dialógus az emberről, a génállományáról, meg a szertelenségéről
ha alacsony életképessége folytán elpusztul, mielőtt elszaporodna. Nagy ritkán azonban előáll olyan módosulás is, amely a szintén módosult életfeltételek között életképesebb, mint a faj normális egyedei - ilyenkor a mutáns elszaporodik, s ez új faj kifejlődésének vetheti meg az alapját. Tulajdonképpen a főemlősök ilyen mutációjaként jelent meg valamikor az ember a maga új tulajdonságaival: gondolkodásra, beszédre, szociális szerveződésre és munkavégzésre való képességeivel. Azóta az emberen előálló újabb mutációk nagy többségükben ugyancsak károsak voltak, bár akadtak kisebb módosulások, amelyek beváltak. Ezeket azért nem említettem az imént, mert csak többfélévé tették az embereket, de nem „nagyobbá”. Hanem ha a jövőben - és minden jel szerint a beláthatóan közeli jövőben az ember megtanul mesterséges módon létrehozni előre megtervezett mutációkat, akkor valóban olyan eszközt nyer, amellyel új tulajdonságokat alakíthat ki magában, s ezek révén ténylegesen „nagyobbá” lehet. Ember: Ebben a megoldásban ugyan van szellem, és meglehet, szerelem is szükségeltetik hozzá (ha egyszer az új tulajdonságokat el kell szaporítani) ám én mégsem hiszem, hogy József Attila kifejezetten erre célzott volna, amikor megállapította, hogy „még nem nagy az ember”. Természettudós: Valóban. Ezért is mondtam, hogy abban az értelemben, ahogyan ő beszél róla, az ember akár további százezer év alatt sem fogja megváltoztatni a „nagyságát”. Filozófus: Engem egész fejtegetésedben a logikai következetesség nyűgözött le (miközben szerényen elhárítottad magadtól a kompetenciát a tények logikai illeszkedésének kérdésében). Mert logikus, hogy egy olyan ember, akinek nemzője a természeti véletlen, világrahozója pedig a természeti szükségszerűség, a jövőben sem fog mást tenni, mint hogy a gondolkodásra, beszédre, szociális szerveződésre és munkavégzésre való képességek véletlenül előállott mutáns mintáját másolja kényszeresen. Természettudós: Szó sincs róla. Az ember a jövőben, akárcsak a múltban, a másolt és tovább másolandó mintát meg is nyilvánítja, vagyis gondolkodik, beszél, társadalmat szervez, végül, de nem utolsósorban, dolgozik. Ember: Aminek révén azután a világon minden megváltozhat, ugyebár kivéve az embert. Természettudós: Valójában az, ami az emberben tényleg változatlanul örökítődik át nemzedékről nemzedékre, az egy olyan tág forma, amelyet a környezet a legváltozatosabb tartalommal tölt ki. Úgyhogy az ember, amint e két tényező - az öröklődés és a környezeti hatás - eredőjeként megjelenik, tulajdonképpen hamarabb kelti a nagyon is változónak a benyomását, s ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a recesszív öröklés folytán az egyén esetében megannyiszor nemcsak a környezet által kialakított tartalom, de az öröklött forma is eltér a közvetlen ősökétől, akkor láthatjuk, hogy a természettudománynak nem kevés erőfeszítésébe kerül, hogy ezektől a járulékos tényezőktől megtisztítva felmutassa azt, ami a homo sapiens lényegét változatlanul őrzi, amióta és amíg ez a faj fennáll. Filozófus: Okfejtésed, mondom, rabul ejt logikájának eleganciájával. A logika azonban szintén csak forma, tehát rá is érvényes, hogy a legváltozato162