Kardos András - Radnóti Sándor - Vajda Mihály szerk.: Diotíma. Heller Agnes 70 születésnapjára (1999)

Garai László: Dialógus az emberről, a génállományáról, meg a szertelenségéről

Természettudós: De az istenért! Ha a belső diszpozíció csak jelenség - ha egy törékeny tárgy törékenysége csak olyasmi, amiben megjelenik a lénye­ge akkor micsoda maga ez a lényeg? Talán az eltörés ténye, amikor a dol­gok kedvezőtlenül alakulnak? Az eltörés jelenik meg lényegként a törékeny­ségben mint jelenségben? És ha szerencsés esetben a törékeny tárgy nem törik el, akkor egy másik lényeg nyilvánul meg ugyanabban a jelenségben, tudniillik, a törékenységében? Hiszem, hogy te is képtelenségnek tartod mindazt, amit itt most össze­­hordtam. Márpedig nem szeretnélek megbántani, de korábbi kijelentésed­ről, amelyet utólagos fejtegetéseid nyomán csak most értettem meg össze­függéseiben, ilyesmik jutottak eszembe. Arra a kijelentésedre gondolok - ja­víts ki, ha rosszul idézem fel -, hogy az egyes emberek magatartási aktusai alkotják az ember lényegét, amely azután a kérdéses magatartásra való elő­zetes diszpozícióban jelenik meg - utólag. Vagyis, példádhoz visszatérve: ha X megpofozza Y-t, akkor ez az ember lényege, ha történetesen nem pofozza meg, akkor másmilyen lényege van az embernek, de mindkét esetben az emberi fajra jellegzetes agressziós ösztönben fog megjelenni ez az oly igen különös lényeg... így valahogy, nem? Filozófus: Nem. Természettudós: Tessék? Ja, szóval nem... Akkor kérlek, hadd szolgáljon szellemünk épülésére, s hallgassuk meg még egyszer, hogy hogyan is van ez a dolog teszerinted. Ember: Én úgy képzelem, hogy már az hirtelen megvilágosodással szolgál­hatna, ha az én kérdésemre válaszolnál, József Attila kimondott diagnózisá­nak és sejtetett prognózisának igaza vagy tévedése felől. Filozófus: Nem kell mondani, hogy az Ars poetica és benne az idézett más­fél sor versnek úgy tökéletes, ahogyan József Attila megírta. Ám az össze­függés filozófiai érdemét ítélve így lenne korrekt: „Szertelen(kedik) az em­ber, de még nem nagy, hát képzeli”. A szertelenkedés - kilépés a középszer­ből. Aki szertelenkedik, nem feltétlenül jobb, mint a középszer (ahogy ezt az értelmiségi ember hajlandó gondolni), nem is feltétlenül rosszabb (amint a kispolgár gondolná) - egyszerűen más, mint a „többiek”, egyéniség, akinek szertelen megnyilvánulása: az individuális tett. A szertelen individuális tett minta, amely kényszerítő erővel provokálja ki, hogy kövessék vagy hogy el­határolódjanak tőle - eltérően a középszer alakzataitól, amelyekhez az em­ber a nyilvánosság előtt konformálódik, miközben privát szférájának kü­lönállását megőrzi e nyilvánosság nyomásával szemben. A kihívó minta kö­vetése vagy az elhatárolódás tőle, ha nem a konformálódás és a különállás automatizmusával történik, maga is individuális tett. A harmincas évek különböző előjelű szertelenségei újabb szertelenségeket indukáltak: a ve­zéreket nem konform tömeg követte, hanem olyan emberek, akik az indi­viduális tettek szertelenségeit nap mint nap elkövették - a velük szemben fellépők meg éppen nem a magánéletbe vonultak vissza az elutasított min­ta elől. És most hadd kérdezzem meg a Természettudóst: ha egy új minta az élő­világban elszaporodik, egyre több egyedben ölt testet, nem arról van-e szó, 166

Next