Kardos András - Radnóti Sándor - Vajda Mihály szerk.: Diotíma. Heller Agnes 70 születésnapjára (1999)
Kéri László - Petschnig Mária Zita: Töredékek a huszadik századról
Az „Istentől elhagyott világ" ideológiáját el kell temetnünk, mert megjelenítésében az emberre vár a mindenhatóvá válás szerepe. Pedig az ember nem mindenható. Csak - József Attila szavaival élve - „képzeli, hát szertelen”. A magukat mindenhatónak képzelők hozták az emberiségre a legnagyobb bajokat, s mindegyikükről rendre kiderült alávaló, gyalázatos emberi mivolta. Akár Istennel, akár Isten nélkül éljük a XXI. századot, nem felejthetjük a XX. század nagy tanulságát: nincs nagy megváltás, kívülről jövő, társadalmi méretekben vélt felszabadulás az áru- és pénzfetisizmus alól. Úgy semmiképpen sem, ahogy erre a XX. században kísérletek történtek. De el kell vetnünk magának a megváltásnak mint végső megoldásnak a fogalmát is. Nincs végső megoldás, minden megoldás csak közbülső lehet, ideiglenes állapot, amit az idő szükségképpen meghalad. A megoldás lényege a nem megoldás, és a nem megoldás maga a megoldás. Nehéz ezt tudomásul venni, sokkal csábítóbb hinni - kényelemszeretetből, lustaságból - kívülről jövő, mindenre egyszer s mindenkorra gyógyírt ígérő ideológiáknak, amelyek menedéket kínálnak a világban mindig idegenként bolyongónak, téblábolónak, menekülőnek vagy turistának.4 Könnyű ezekbe a csapdákba beleesni, s nagy árat kell fizetni a kijövetelért. Jobb, ha a világmegváltást ígérő csapdákat, gondolati modelljeiket mélyre elássuk. Amire lehetőségünk van, az a kis dolgok művelése: a magunk kapaszkodóinak megtalálása, e tapasztalás átadása, a világ idegenségének földolgozásához fogódzók keresése és felkínálásuk - mint választási lehetőség - mások számára is, segítségként. A megváltás lokális és állandó újratermelése. Aztán csak jutunk valamire... Ezt tanultuk Heller Ágnestől, aki a XX. századról úgy ír „mint az ember okozta katasztrófáik”5 századáról. Véleményével nincs egyedül. Minthogy pillanatokon belül nyakunkon az ezredforduló, nem meglepő, hogy a történelem iránt hivatásszerűen érdeklődők valamennyien erős késztetést éreznek a század mérlegének megvonására. 4 Milyen érdekes: szinte ugyanabban az időben, amikor Heller Ágnes megfogalmazta a maga metaforáját a modemitás emberének természetes „idegenségéről” (Lásd Az idegen. 1997, Múlt és Jövő, 62-80. o.) született két másik megközelítési változat is ugyanezen problémára. Az egyik Csepeli György leleménye, aki úgy látja, hogy a modem identitásprojekt végén a menekülés kínálkozik az egyetlen kiútként. A menekülő ember folyamatosan úton van, és igyekszik kikerülni azt, hogy a kívülről támasztott kényszerű identitások - etnikai, vallási, politikai és egyéb tekintélyek - szőröstül-bőröstül foglyul ejtsék. A menekülő embernek a különféle másságokból kell kikovácsolnia azonosságtudatát. Szociálpszichológia. Budapest, 1997, Osiris, 527-532. o. A másik megközelítés Dessewffy Tiboré, aki a posztmodem társadalmi karakter új metaforáját a turista típusában leli föl. A turista már nem zarándok, nincsenek fennkölt céljai, nem fontos számára, hogy honnan jön és hová tart, mert lényege a helyzetváltoztatás, a nézelődés szabadsága, az idegen világokkal való folytonos ismerkedés lehetősége. Kedélyes labirintus. 1997, Új Mandátum, 140-157. o. Háromféle metafora, három különböző generáció tapasztalata és összegzése, mégis megvan a közös vonásuk, mert mindegyikük a cselekvő egyén nézőpontjából keresi a legújabb kor emberének meghatározottságát. Talán ki is egészítik egymást. 5 Heller A.: Az idegen. 241. o. 271