Kende B. Hanna: Gyermekpszichodráma (Osiris tankönyvek, 2000)
Magatartászavarok
AGRESSZIVITÁS • 115 belül a megjelenő szörnyek lenyűgöző hatásának a kisgyerek van leginkább kitéve. Egyrészt mert ő olyan végtelenül kicsi az óriások világában, másrészt mert olyan végtelenül kiszolgáltatott. Mivel nála még nem különül el a képzelet és a valóság világa, ez különösen érzékennyé teszi. Világosítsd föl gyermeked: a haramiák emberek} a boszorkák - kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!) Vajon miért mondja ezt József Attila? Szörnyalakok gyakran jelennek meg gyerekek, kiskamaszok és ifjak képzeletében. A szörnyeknek gyakran van kettős jellegük, magát a gyereket és a leselkedő veszélyt egyaránt jelképezik. (Erről lásd a veszélyeztetett gyerekek rajzaiban megjelenő monstrumok értelmezését.) Az Iskola a határonban Ottlik az agressziónak, a fizikai bántalmazásnak kitett kisfiú verbális stratégiáját mutatja be, aki úgy szereli le támadóit, hogy félelmetes, trágár szavakkal, káromkodással bombázza őket. Az agresszivitás leszerelése Számos gyermek-csoportterápiáról írott tanulmány és szakkönyv beszámol az agresszivitás vagy a destruktív cselekvés kezelésének nehézségeiről. Nem biztos, hogy egyetértünk az agresszivitás erőszakos leszerelésének, féken tartásának azzal a módjával, ahogyan azt egyik tizenkét éves csoporttagunk kifejezte (14. ábra). A pszichoanalitikus gyermekpszichodráma keletkezése idején, a negyvenes évek végén, mint más helyütt kifejtettük, Dreyfus-Moreau-ék eleinte úgy gondolták, hogy a gyerekek szabadon kiélhetik agresszivitásukat. „A kiabálás, a verekedés, a bútorfelforgatás, még az ablaktörés sem váltott ki semmiféle megtorlást.” Ez az acting out szerencsétlen következményeket vont maga után: a gyerekek mindent szétvertek, és bántalmazták egymást anélkül, hogy ennek bármiféle terápiás eredménye lett volna. Ekkor vezették be az „úgy tenni, mintha” szabályát. Christiane Lutz is hasonló konklúzióhoz jutott: „kiderült, hogy a hosszabb időn át gyakorolt vad ágálást és vadulást, bár elsődlegesen megkönnyebbülést és feszültséglevezetést hozott, mégsem tekintették kielégítőnek, és kikristályosodott, hogy a csoporttagok valami másra vágynak”. Aichinger (1997) úgy véli, hogy gyerekekkel azért dolgoznak oly ritkán csoportban, mert könnyen alakulnak ki destruktív kölcsönhatások, kaotikus légkör, amellyel szemben a terapeuták néha tehetetlenek és erőtlenek. Előfordul, hogy a