Kenedi János: Hogyan kéne embert szeretni? Tanulmányok, esszék, tárcák (Budapest, 2019)
II. Példázatos emberek - Szakítópróba
222 PÉLDÁZATOS EMBEREK Ezzel leraktam a telefont. (Másnap készítettem egy xeroxmásolatot a levélrõl, és elküldtem neki, de már nem volt bennem annyi düh, hogy piros ceruzával aláhuzi gáljam a helyesírási hibákat.) Csak keserûség. Meg az az elhatározás, amivel elalud tam. Mégiscsak szóvá teszem B.-nek a burkolt pressziót. Mert nem bírom a léháskodást. Hogy senki semmit nem vesz komolyan. Legkevésbé a saját szavait. Legyin tünk mindenre mint apróságra – én is, természetesen! –, lassan-lassan gyûlik a szar a fejünk felett, s csodálkozunk, amikor ránk esik. Azt álmodtam, hogy Apagyi bejött a József Attila Gimnáziumba, potyogtak a könnyei. Bocsánatot kért minden felsõstõl, térden csúszva kérte Vitányi Iván tanár úrtól, hogy hadd maradjon a katonai fõreálban. (Két d -vel, nem úgy, mint Veress Miklós levelében!) Úgy gondoltam, na gyon gyorsan megírom a K. Havast, a három legjobb közül kivá lasztom az Utolsó szó jogán t, s leadom, hogy a kísérõlevélben szóvá tehessem a burkolt pressziót. Nem hagyom, hogy belül háborogjak B.-re, pöfögjek, durcáskod jak, mert ez el fogja venni a kedvem a munkától, a kedvetlenség meg termeli az in dulatokat az inadekvát reakcióhoz. Máris jobb kedvem lett, hogy az ügyet, bármi lyen kicsi és jelentéktelen, de így el lehet intézni. Vasárnap egy lendületbõl megír tam a kopfot – csak egyszer éreztem közben viszketegséget, álltam fel, hogy Réz Palit felhívjam: nem tudja-e, él-e, hal-e K. Havas özvegye, hátha a hagyatékból lehetne kiadatlan írást közölni. Nem tudta, de Vastól és Zelktõl majd megérdeklõdi, ebben maradtunk – aztán kétszer annyi idõ alatt, mint a kopfot, kikínlódtam B.-nek a kísérõlevelet, ami hajtott a cikk gyors leadása felé, majd az elõzõ tíz variáció val együtt, mint szentimentális baromságot, bevágtam a papírkosárba. Ma kapartam elõ, kihajtogattam, íme, ha leleplezõ is, most már mit szégyelljek rajta: „Kedves B.! nem akartam az utolsó percben küldeni a K. H. G.-t, mert a kopf hosz szabbra si került, mint amilyen terjedelmûre feltehetõen számítasz a Zsolt után, s ilyenformán marad idõ arra, hogy írjak rövidebbet, ha kell. (A cikk viszont rövidebb, mint a Zsolté volt.) Lesz majd kommunistább kommunista is, mint K. H. G., persze – noha nem tu dom, minõsíti-e valami jobban a világnézetet, mint a bírósági ítélet?! –, de hadd kér jek valamit ezzel kapcsolatban. Ne kínozd szerzõd lelkét efféle kéréssel. Szerzõd tudja, hol él. Ráadásul abból a