Kenedi János (szerk.): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23 - november 9. (Századvég füzetek, 1989)
1956. október 30.
vizsgálódást, ott akadtunk össze azokkal, akik most itt a mikrofon körül ülnek. - Először is talán arra kérném meg, hogy tessék bemutatkozni:- Dr. Emericzy Kálmán vagyok.- Milyen ügyben jött ide?- Engem régóta nyugtalanított az a kérdés, hogy az ártatlanul elítélt politikai foglyokról semmilyen intézkedés nem történik. Ma értesítést kaptam, hogy a gyűjtőfogházból Vácra szállították át a régi rendszer által elítélt politikai foglyokat.- Kapcsolatban van ezekkel?- Igen, sógoraim és több barátom közöttük van, akik persze évek óta letartóztatásban vannak koholt vádak alapján és sajnos azóta igen keveset tudunk róluk. Most kaptam értesítést nővéremtől, hogy férjét, Cigány Imrét és a többi barátaimat, Csóka Jenőt, ezenkívül Hídvégi Gyulát és a többi barátaimat, akiknek a nevét most mind nem akarom felsorolni, átszállították a gyűjtőfogházból Vácra. Ezért én felkerestem Tildy Zoltánt és kértem, hogy ebben az ügyben sürgősen intézkedjék, hogy ezek a becsületes magyar hazafiak minél előbb szabadlábra kerüljenek.- Milyen választ kapott?-Tekintettel arra, hogy én azt kértem, azonnal intézkedjék és adjon megbízást arra vonatkozólag, hogy én magam mehessek értük Vácra, ezt nem javasolta, tekintettel a bizonytalan helyzetre arrafelé, viszont megígérte, hogy holnap a délelőtt folyamán ezzel kapcsolatban rendelkezés jön ki és az összes politikai foglyokat szabadon bocsájtják.-Tehát egy általános érvényű rendelkezés.- Igen, én úgy értelmezem.- Meg volt elégedve a kapott válasszal?- Hát megelégedve meg vagyok, igen szeretném remélni, hogy a régen nélkülözött családtagok otthon is végre nyugodtan aludhassanak és hogy ez legyen az utolsó nyugtalan éjszakájuk és távol a szeretteiktől. *- Nahát és a többiek, tessék bemutatkozni:-Zsig Gábor beszél, a Zala megyei parasztfiatalokhoz szeretnék néhány szót szólni, akikre ezekre a sorsdöntő napokban nagyon gyakran gondoltam. Magam is Zala megyei vagyok és a szabadságunk születésének óráiban* azt üzenem nektek, zalai parasztfiataloknak, barátaimnak és ismerőseimnek és mindannyiotoknak, hogy gondoljatok arra a nagy jelentőségű eseményre, mely ezekben a napokban lezajlott fővárosunkban és ti is sorakozzatok fel mögéjük, budapesti fiatalok mögé, hogy ez a kivívott szabadság egyszer s mindenkorra a nép szabadsága, a mi szabadságunk legyen. Azt üzenem még nektek, hogy alakítsátok meg otthon, nálatok, falvakokban a Független Kisgazdapárt szervezeteit; én magam is ezen munkálkodom most, ezért jöttem a parlamentbe Tildy Zoltánhoz.- És milyen eredménnyel járt ez?- Eredményes a munkánk; megbízatást kaptunk pártszervezetek létesítésére és erre kérünk fel benneteket is zalai fiatalok, kedves ismerőseim, kedves barátaim! *- Csók István nem kell, hogy bemutatkozzék, hiszen ismerjük jól a József Attila Színház színpadáról. Te milyen minőségben jártál Tildy miniszternél?- Én a Kisgazdapártnak Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezetes tarcali válasz238