Keszthelyi Gyula (szerk.): Magyarország - 2000. Magyarország képe a nagyvilágban. Külföldi és hazai magyarok tanácskozása az országról. 1997. május 30-31 (1997)
Magyarország euroatlanti integrációjának elősegítése
Magyarország euroatlanti integráció)ónak elősegítése A közelmúltban Nagy-Britannia új kormánya is bejelentette igényét a „vezető szerepre”. Az EU-ban tömbharcok várhatók, mert úgy tetszik, többen is vannak, akik az egyesült Európát saját birodalmukká szeretnék alakítani. A gazdaságilag „lyukas mogyorón” táncoló Németország jár ebben élen. Mind e közben az El) népeinek közvéleménye a magyarokat a németek hű vazallusának tartja. Ha a magyar vezetés nem követ el mindent ennek az összbenyomásnak a megváltoztatására, megérheti, hogy nem nyer bebocsátást az EU-ba. Magyarország jó híre az elmúlt években egyre romlott és romlik tovább. A közbiztonság, a vagyontárgy-biztonság katasztrofális állapota is hozzájárul ehhez, de még inkább a jogi bizonytalanság. A törvények, rendeletek nem precízek, az új rendelkezések nem érvénytelenítik egyértelműen a korábbiakat. Ez az állapot szürke zónát kínál a hatóságok, hivatalok számára az önkényeskedésre, melyre a magyar hivatalnok egyébként is hajlamos. Sok a groteszk, önmagának is ellentmondó jogi fogalom, mint például a „vissza nem fizetendő kaució” fogalma. Ha effélék azért léteznek, mert a magyar államvezetés nem figyel föl rájuk, akkor alkalmatlan a kormányzásra. Ha viszont egyetért az ilyen fogalmak létével és alkalmazásával, akkor meg éretlen arra, hogy olyan civilizált szövetségben, mint az EU, helyet kapjon. A nyugaton élő magyar is nagyobb szkepszissel szemléli az óhazát. Elég, ha becsapta a pincér, ha bakafántoskodtak vele a vámnál, ha ellopják a kocsiját és a többi. Lelkesedésből, hazaszeretetből tehát nem hajlandó „magyarázni a bizonyítványt”, az ország bizonyítványát. Lobbyzni, Magyarország iránt jó hangulatot kelteni csak akkor tud a külföldi, főleg a nyugati magyarság, ha foganatja lesz az intelmeknek. Magyarországnak a szabadság fogalmát illetően is integrálhatónak kellene lennie, de nem az. A demokráciákban mindent szabad, kivétel az, amit nem. A Habsburg-abszolutizmustól örökölt magyar jogi szisztémában semmit sem szabad, kivétel az, amit igen. Ennek átsugárzása az élet minden területére - szintén rontja a hangulatot. Pedig jobb hangulatra volna szükség, mert ütőkártyák alig vannak az ország kezében, noha lehetnének. A leghelytelenebb eljárás, ha Magyarország bekunyerálja magát az EU-ba vagy a NATO-ba. Sokkal célszerűbb, ha azt éri el, hogy hívják. Hívni meg akkor hívják, ha fontos az EU számára, hogy bekerüljön. Igen fontossá válhatna Magyarország, ha például előnyös föltételekkel befogadná, sőt csalogatná a Nyugat-Európából menekülő tőkét, a kis pénzt, nagy pénzt egyaránt. Ezen a téren ugyanis piaci rés keletkezett azáltal, hogy Svájc nem élvezi már a tőkepénzesek bizalmát. Ha Magyarország szavatolni tudná, hogy a magyar bankokra futtatott pénzt diszkréten kezeli, és azt is, hogy nem lopják el - nagyon hamar magyar bankok forgathatnák azokat a milliárdokat, melyeket ez ideig máshol vagy más módon kamatoztattak birtokosaik. Ha ezt Magyarország megvalósítaná, akkor vagy már nem lenne szüksége EU- integrálódásra, vagy bekönyörögnék oda. Ez a magyar „bankélet” lehetne és lenne az alku tárgya, nem pedig az, hogy ezer szankció közepette nincstelenként is bevegyenek-e bennünket vagy sem. 98