Kim Jiyoung: A nagyhatalmi politika és az erdélyi kérdés a II. világháború alatt és után (Doktori mestermunkák, 2000)
KIM JIYOUNG1966. május 18-án született Dél-Koreában. A Szöuli Hankuk Egyetemen filozófiát, valamint nemzetközi kapcsolatok történetét és politológiát tanult. Undergraduate tanulmányait 1989- ben fejezte be. Politológiai és történeti jellegű graduate tanulmányait - kelet-európai szakosodással - ugyanitt végezte. MA szintű diplomáját 1992-ben kapta. Ezt követően Magyarországra jött, ahol kisebb megszakításokkal 1999-ig tanult és dolgozott. A magyar nyelv elsajátítása után 1995 és 1998 között az ELTE Doktori Iskolájának modern magyar történelemre szakosodott növendéke volt, s közben ugyanitt, és a Külkereskedelmi Főiskolán koreai nyelvet és kultúrát tanított. Disszertációját, amely azonos e kötettel, 1999 májusában védte meg summa cum laude minősítéssel. 1999 szeptemberétől a Hankuk Egyetem Kelet-Európa és Balkán Intézet kutatója és oktatója. A magyar történelem mellett Kelet-, Közép- és Délkelet Európa etnikai problémái iránt is érdeklődik. E témakörön belül számos dél-koreai rádió és TV-műsor elkészítésében működött közre szakértőként.