Klaniczay Gábor szerk.: Európa ezer éve: a középkor. I. (Osiris tankönyvek, 2004)
Klaniczay Gábor: Bevezető gondolatok az európai középkorról
BEVEZETŐ GONDOLATOK AZ EURÓPAI KÖZÉPKORRÓL 23 kereskedők, bankárok, városi polgárok lányai, özvegyei: Assisi Szent Klára (1194- 1253), Umiliana Cherchi (1219-1246), Cortonai Szent Margit (1247-1297) és Folignói Angéla (1248-1309). A XIII. század végére a középkori Európa felvirágzott: a fejlődést jelzi a - részben gépesített - textilipari manufaktúrák megjelenése, a mechanikus óra, a selyem- és a papír készítésének Keletről eltanult mestersége, az aranypénz újbóli elterjedése. Noha az orosz fejedelemségeket alávető és Közép-Európát felégető tatárjárás (1240- 1241), valamint, a Közel-Keleten felemelkedő oszmán-török hatalom komoly fenyegetést jelentett Európa keleti felében, ez egyúttal megerősítette az Occidens belső kohézióját, amelybe ettől az időszaktól kezdve bele kell érteni a cseheket, lengyeleket és a magyarokat is. Új hatalmi viszonyok alakultak ki Délkelet-Európában is: az Ászén dinasztia megszervezte a második bolgár birodalmat, Bizánc újjászületett a Palaiologoszok uralma idején (1261-1453), s a Nemanja-dinasztia Szerbiát a Balkán harmadik jelentős hatalmává tette. Küszöbön állt az újabb expanzió kezdete: követek és világ-utazók eljutottak a Távol-Keletre (Marco Polo: 1254-1295), Aragónia Afrika felé vetette pillantását, Norvégia meghódította Izlandot és Grönlandot. A XIV. századot általában a válság évszázadának tekintik: az éhínségek, a gazdasági hanyatlás, a nagy pestis (1347-1352), a flagelláns mozgalom, a zsidóüldözések, pogromok századának. Ebben az évszázadban halt ki sok királyi család: az Árpád-ház (1301), aPremysl dinasztia (1309), aCapetingek (1328), a Piastok (1370); ekkor - és ezzel kapcsolatban - tört ki a százéves háború (1337-1453), amit pusztító népi felkelések kísértek: ajacquerie (1358) és Wat Tyler felkelése (1381). Téves azonban az a felfogás, hogy e kor „a középkor alkonyát” jelentette volna. E válság csupán részben igaz a Nyugatra, és ellensúlyozza a lengyel, cseh, magyar és szerb Közép-Európa felvirágzása. Most IV. Károly császár (1346-1378) Prágája lesz Európa közepe. Á Németalföld gazdagságát lefölöző Burgundia ekkor éli bele magát „a vakmerőség és büszkeség hőskölteményébe” (Huizinga). A pestis szörnyű pusztításai ellenére folytatódik az itáliai városok virágzása. Dante (1265-1321), Giotto (1266-1337) és Petrarca (1304-1374) nyomdokaiban a Boccaccio által írt Decameron (1350) és Chaucer műve, a Canterbury mesék (1390-es évek) gazdag szintézist alkotnak a középkori elbeszélő hagyományból. Válságokkal, egyházszakadásokkal, újabb eretnekségekkel küszködve és olyan nagy hatású vallási gondolkodóktól felkavarva mint Eckhart Mester (1260-1327), Svédországi Szent Brigitta (1303-1373), Sienai Szent Katalin (1347-1380), John Wyclif (1330-1384) és Húsz János (1370 k.—1415), a kereszténység egyre jobban felkészül a személyes és szekularizált vallásosságra, reformációra. A XV. század félelmetes új feszültségei és nagyszabású vívmányai fémjelzik a „hoszszú középkor” utolsó szakaszát. A vallásos élet zaklatottsága, a próféciák felkavaró ereje kifejezésre jut a kirobbanó huszita lázadásban, Jeanne d’Arc fellépésében (mely 1429-ben meg tudta fordítani a százéves háború menetét), s a boszorkányüldözések első fellángolásában Svájcban, Ausztriában, Itáliában és Franciaországban. Európa politikai térképét erőteljes új államok formálják át. Az oszmán-török hódítást Hunyadi Jánosnak és a nándorfehérvári győzelemben (1456) őt népi keresztes hadakkal segítő Kapisztrán Szent Jánosnak csak ideiglenesen sikerült lelassítania. A több nemzetet magába foglaló közép-európai birodalom tervét, amely már az Anjouk, a Luxemburgiak, ajagellók, és Mátyás király (1458-1490) szeme előtt is lebeghetett, végül a Habsburg háznak sikerült megvalósítani I. Miksa (1493-1519) császár ide