Koltai Tamás: Árnyék és képzelet. Színházi írások (1999)
Szösszentek
tizedeken át értéktelennek igyekeztek beállítani. Molnár Ferenc darabját, az Olympiát nézem a József Attila Színházban. Ez egyike a szerző legpontosabb, legszellemesebb, legjellemzőbb műveinek. Minden szó a helyén, minden poén gondosan előkészítve, a szereplők pingpongmeccset játszanak szavakkal, hosszú és elegáns labdamenetekben, kivárva, hogy a megfelelő alkalommal, amikor a szerző akarja, védhetetlen leütéssel fejezzék be. Ne firtassuk most, hogyan sikerül mindez az előadásban, ez itt - kivételesen - nem színikritika, hanem bátortalan kísérlet annak kimutatására, hogy mit tanulhatunk Molnártól. Azt hiszem, először is mesterséget. Szakmát. Annak az anyagnak - jelen esetben a dramaturgiának - a tiszteletét, amellyel dolgozunk. Hányszor feledkezünk el erről, hányszor kényszerülünk elfeledkezni róla manapság! Nemcsak a színházban, a művészetben, hanem a hétköznapi életben is. Ismerjük-e még a jól megcsinált dolgok tiszteletét? Megbecsüljük-e a széket, amelyre kényelmesen rá lehet ülni, a konzervdobozt, amit ügyesen ki lehet nyitni, az újságot, amit el lehet olvasni? Molnár megfelel annak, ami. Színdarabot ír, ami csakugyan színdarab. Van formája, szerkezete, fölépítése, stílusa, van tartása, trükkje, cselekménye és titka. Van meséje, iróniája és filozófiája. Úgy beszélnek benne, mint a hétköznapi életben, és mégsem úgy; az esztétika ezt stilizált naturalizmusnak nevezi. Miről szól? Mindegy is. Egy magyar huszár kapitány megleckéztet egy osztrák hercegnőt. Hazafias dráma? Igen, az is. Meg a fonákja; a színe és a visszája egyszerre. Aki Molnárt néz, tudja, milyen lehetett az a világ, amelyben a darab íródott. Mintát adott a társasági életből. A korabeli polgár megpróbált úgy viselkedni, ahogy Molnártól látta a színpadon. Úgy enni, úgy kávézni, úgy beszélni, úgy öltözködni, úgy lakberendezni. Nem mindig sikerült, de legalább megpróbálta. Mihasznaság volt? Persze hogy az, de vannak-e szebb korok, mint azok, amelyekben a mihasznaság esztétikává lényegül? Nézem Molnárt a színpadon, és arra gondolok- még ez sem színikrit ika-, hogy elfelejtettük, hogyan kell társalogni, csevegni, hogyan kell finom modorban fölényesnek vagy tapintatosnak lenni, hogyan kell választékosán viselkedni. Azt hiszem, elfelej212