Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz (2005)
1. Család, ifjúság / 1928-1944
közelünkben megnyílt könyvtárába, s onnét hordtam haza az olvasnivalót. Nehéz volt eligazodnom abban, hogy mit olvassak. Az egyik kalauzom Szerb Antal magyar és világirodalom története volt. Miközben osztályfőnökünk fitymálóan szólt ezekről a „fércmunkákról” és szinte megtiltotta az olvasásukat, számomra ezek a kötetek felbecsülhetetlen útbaigazítást adtak. Szerb Antalt Babits Európai irodalomtörténete egészítette ki. Amit ezek a kalauzok nagy műnek minősítettek, azt igyekeztem sorra elolvasni. Ma szinte hihetetlennek tűnik, milyen sok időt fordíthattam erre. Rendszerint hajnalban keltem, és akkor egy-két óra alatt végeztem minden iskolai tanulással. Az iskola végeztével az egész délután és este azzal telt el, hogy barátokkal találkoztam, beszélgettünk vagy olvastam. Egyik héten a Háború és béke, másik héten a Karamazov testvérek, Balzac és Flaubert, Mikszáth és Móricz Zsigmond, Arany János és József Attila, Kosztolányi és Tóth Árpád versfordításai, és sorolhatnám hoszszan tovább a sok irodalmi élményt. A napilapok hétvégi mellékleteiben a szellemtudományokról, művészetekről szóló cikkeket böngésztem, s ezek alapján próbáltam kiválasztani, mit olvassak el. Biztos, hogy végső soron az akkori szellemi divatáramlatok adták a sugalmazást ahhoz, hogy Ortega y Gasset, Huizinga vagy Oswald Spengler munkáit vegyem kézbe. Örültem annak, ha a szellemi élet és gondolkodás egy-egy szférájáról szélesebb áttekintést adó munkákat böngészhettem, mint például Durant filozófiatörténetét. Bizonyos, hogy 14-16 éves agyammal csak félig érthettem meg olvasmányaim igazi tartalmát. Senki sem nyújtott felém szilárd világnézeti fogódzót, sem a szüleim, sem a testvéreim, sem a vallás, amire a hittanórákon oktattak, sem a tanáraim. Nyitott voltam minden új eszmére, bukdácsoltam és hányódtam etikák, a világ kihívásaira adott alternatív válaszok között. Egyik nap, amikor Dosztojevszkij hatott rám, úgy éreztem, hogy kereszténnyé kell lennem. Másik nap, talán Anatole France-ot lapozgatva, a világ ironikus szemlélete imponált nekem, s ez csak erősödött, amikor Voltaire Candide-ján szórakoztam. Ezekben az években nem rajzolódott ki bennem semmiféle elképzelés arról, hogy milyen pályára lépjek majd, ha felnőtt leszek. Unokaöcsém, Győrfi Pál már óvodás korában elhatározta, hogy mentős lesz - és az is lett. Bennem nem élt ilyesféle elhivatottságtudat. Talán már akkor is megmutatkozott bennem néhány olyan tulajdonság, amely később a kutatómunkában teljesedett ki. Szerettem, ha rend van a dolgaimban. Volt bennem valamiféle erős törekvés arra, hogy amihez hozzákezdek, azt elvigyem a „komplettségig”. Ha fényképeztem, akkor minden erőmmel arra koncentráltam. Ha könyvet gyűjtöttem, arra törekedtem, legyen meg a könyvtáramban minden olyan könyv, Budapest ostromát, amely 1944 karácsonyától 1945. február közepéig tartott, a bombázásokat és a fosztogatásokat átvészelték. Néhány hét múlva azonban, egyetlen kötet kivételével valamennyi elveszett, amikor 1945 elején a szovjet katonák hirtelen kiköltöztettek a lakásunkból. Ami egyedül megmaradt, az kedves olvasmányom, Thomas Mann Tonio Krögere volt. 30