Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz (2005)
17. Itthon Magyarországon, otthon a világban / 1985-
egyik gyerekhez és családjához közelebb élünk, a többiektől távolabb kerülünk. Más tényezők határozták meg a választásunkat. A döntéseket újra meg újra megbeszéltük feleségemmel, és nemcsak a végső következtetésekben, de a döntés önmagunknak megfogalmazott indokolásában is megegyezett a véleményünk. Mégis, a visszaemlékezés eddigi stílusát követve, saját nevemben folytatom, mert a saját gondolati és érzelmi világomon belül lezajló történésekről akarok számot adni. Százféle érzelmi szál köt az országhoz. Mindig meghatott gyönyörűség tölt el, amikor külföldről visszatérve a Lánchídon vagy az Erzsébet hídon hajt át a kocsi, és meglátom a város látképét. Két példányban voltak meg Arany, Ady, József Attila és más magyar költők kötetei, Karinthy művei; az egyik a budapesti, a másik az amerikai lakásunkban. A Harvard egyetemi szobám falára Bartók arcképe volt kitéve. Magyarul gondolkodom. Angol nyelvű előadásaimat nem olvasom fel, hanem szabadon beszélek. Nehézség nélkül tudok angolul fogalmazni, de sokkal szívesebben (és jobban) írok magyarul, s könyveim publikálása előtt inkább hivatásos fordítót kérek meg arra, hogy a magyar szöveget fordítsa le. Magyarul számolok, és magyarul álmodom, bár csak nagy ritkán tudok visszaemlékezni az álmaimra. Nincs értelme azt mondanom, hogy szeretem a magyar népet. Tudatosan vallott filozófiám alapján és érzelmi okokból egyaránt berzenkedem attól, hogy bármilyen általános kijelentést tegyek az emberek bármilyen csoportjáról. Vannak magyar állampolgárságú egyének, akiket szeretek, és mások, akik iránt közömbös vagyok vagy akiket megvetek, akikre haragszom, akiknek a vétkeit megbocsáthatatlannak tartom. így vagyok az amerikaiakkal, a németekkel vagy az izraeliekkel is. Barátaim vannak Magyarországon is, külföldön is, igazi, őszinte barátok. Am olyan barátokat, akikkel „félszavakból is megértjük egymást”, akikkel az egész múlt összeköt, csak Magyarországon találhatok. Magyarország az az ország, amelynek a sorsa leginkább érdekel. Többet tudok a történelméről, mint más országokéról. Amióta csak az eszemet tudom, mindig elsősorban az izgatott, hogy mi történik ebben az országban. Amikor akár egy egész évet töltöttem Amerikában, akkor is bizonyos fokig „kívülről” (igaz, nagy empátiával) figyeltem, mi folyik ott. Viszont oda is járattuk a magyar újságokat, és amióta internet van, ott is folyamatosan figyeltük a magyar híreket. Igazán „belülről” az foglalkoztat, ami Magyarországon történik. Idegen tőlem bármiféle nemzeti fölényérzet. Mégis külön is jó érzéssel töltött el, amikor Szabó István filmje Oscar-díjat kapott, amikor magyar sportomasabb szférában - az internet fejlesztésében - végez alkalmazott kutatói tevékenységet Amerikában. Szívesen jár vissza Budapestre, és a Műegyetem tanáraként segíti a doktoranduszokat. Nehéz megállni egy kis szülői büszkélkedést. Annak örülünk a leginkább, hogy mindhárom gyerekünk keményen dolgozik, és mindig megállt a saját lábán. 317