Korompay H. János - Korompay Klára szerk.: Horváth János irodalomtörténeti munkái. V. (Osiris klasszikusok - Horváth János összegyűjtött művei, 2009)
Nyelvészet, nyelvhelyesség
Nyelvészet, nyelvhelyesség tűnve délnek (Uő: A költöző fecskékhez); Szeretem a tűnő szerelmet (Ady: A Halál rokona); S tűnnek előlem vágytalanul (Uő: Tűnnek a lyányok); Illanó illat, Tűnő tünemény (Reményik Sándor: A megfoghatatlan szól a poétához); előttem jönnek-tűnnek vonatok (Juhász Gyula: Egy ing a szárítón); Azok tűnt tájak, fájó töredékek (Uő: Szent gyermekség); És súgják: tűnő minden cifra pompa (Uő: Halottaim); Könnyű emlékek hova tűntetek? (József Attila: Könnyű emlékek); Szállt a daru. Tuntén réved tél mereven (Uő: Kispolgár); Fölvillanva s tűnve, hullva, - Mintha nem is lettek volna (Babits: Vasárnapi impressziók); Én sem tudom, hogy hova, merre tűntél (Kosztolányi: Rcrtsa); És általérzi tűnő életét (Uő: A szegény kisgyermek panaszai; első sora); Tűnődöm tűnt szobákon, szavakon, szíveken (Tóth Árpád: Duruzsoló tűznél); A tűnő ifjúságot mért szeressem (Uő: Gyorsírásos verstöredékek); Mintha tűnt korok titkai Keltek volna újra benned (Szabó Lőrinc: Titkok); Halott erdők mélyébe tűnt Az eddig oly vidám visszhang (Uő: Elmentél s megnémult a táj); A tűnt betyárvilág magamagától megélemedett a tűnő pásztorkultúra formái, mesterfogásai és eszközei láttán (Elet és Tudomány, 1958. május 11., Torna Ádám cikkében. A két szó ott is aláhúzva!). A tűnik ige különben igekötő nélkül régen is aránylag ritkán volt alkalmazható; leginkább csak ha folyamatos távolodás, enyészés kifejezése végett volt rá szükség. Az elenyészés lassúságát, szaggatottságát, apródonként valósuldsát a tünedezik, a távolodás növekvő mértékét a tovatűnik, teljes vagy hirtelen megtörténtét az eltűnik, esetleg a letűnik fejezte ki akkor is, mint ma. így találjuk e szavakat a következő néhány példában: Eltűntél, elhangzottál (Vörösmarty: Hubenayné); Hol van a gazdag erő, hol az élet hajnala? Eltűnt (Uő: Sírvers); Fényes árnyak tünedeznek (Tompa: Két szomszédvár); a jég elalél, tovatűnik (József Attila: Hexameterek); A kép tova tűn ... Hadd tűnök el én is, hónom alá csapva kopott hegedűm (Vargha Gyula: Régi szüretek); Eltűnt előlem minden (Kármán: Fanni hagyományai); Mint gyorsan kiröppent fohász, eltűnt végre (János vitéz XXIII. 2.); Híre, hamva eltűnt, elveszett az útja (Toldi VIII. 9.); S ki tudja, merre tűnt el a sirály (Reményik Sándor: Mögötte); Szívünkben tovazeng minden, mi eltűnt (Juhász Gyula: Örök visszhangjaink); Ha eltűnik a szerelem (József Attila: A szív s a szem); Az életem eltűnő dallama (Kosztolányi: Koporsó és bölcső közt); Fél-életem letűnt már (Tóth Árpád: A rubinszámyú . 952 .