Kósa László szerk.: Magyar művelődéstörténet (Osiris tankönyvek, 2006)
3. fejezet. Bertényi Iván: A középkori művelődés
A középkori művelődés rúra derű” világias optimizmusának a hangsúlyozása. Ugyanakkor az is igaz, hogy még az 1458 és 1516 közti időszakban (Mátyás és II. Ulászló uralkodása idején) is mintegy 70 új kolostort alapítanak. Az egyházfegyelemmel függött össze, de az egész középkori kereszténységet végigkísérő problémának számított, s így már a IX. századtól többször zsinati, majd pápai szabályozást nyert a papi nősülés kérdése. A XI. századi pápák egymás után szigorú intézkedéseket hoztak a kora középkorban már érvényben volt papi nőtlenség (coelibatus) újbóli bevezetése érdekében VII. Gergely egyenesen hivatalvesztéssel büntette a nős papokat (de a megkötött házasságot nem nyilvánította érvénytelennek). Nálunk az 1092-es szabolcsi zsinat a másodszor nősülő papokat és az özvegy vagy eltaszított asszonyok férjeit elválasztatja feleségüktől, az első - és törvényes házasságban élő papoknak azonban ideiglenesen engedélyt ad a házasélet folytatására. Az 1100 körüli esztergomi zsinat a nős papok püspökké szentelését csak feleségük hozzájárulásával engedélyezi, a nős papoknak („figyelembe véve az emberi gyarlóságot”) megengedi, hogy feleségüket „mérsékelten élvén velük” megtarthassák, azok számára azonban megtiltották a nősülést, akiket nőtlen állapotban szenteltek pappá. Az egyetemes egyházi törvényeket ilyenformán türelmes módon hazánkban is bevezették, s a papi nőtlenség a felszentelt papokra vonatkozóan a középkor végéig érvényben volt. A későbbi középkorban a papi nőtlenség szabályát - a király támogatásával - úgy kerülték meg, hogy csak a papi nőtlenséget a kánonjog szerint elő nem író úgynevezett kisebb papi rendeket vették fel, de már ezek birtokában elnyerték az egyes egyházi méltóságokhoz kötött javadalmakat. A házasság a világiak szemében is komoly dolog, de a középkor elején nem tart még szükségképpen valamelyik fél haláláig. Már Szent István törvénye megengedi annak a nőnek, aki elől férje külföldre menekült, hogy - ha akar - ismét férjhez menjen. A szabolcsi zsinat 1092-ben egyenesen elrendeli a zsidókhoz ment keresztény nők elvételét férjeiktől. A házasságtörő asszonyt megölő férj ellenében vizsgálatot rendel el a zsinat, előbb is megcsalta-e az asszony a férjét, illetve férje nem bánt-e megalázóan vele korábban. A házasságtörésen ért feleséget (az egyházi bíróság által rárótt vezeklés után) a férj nem köteles visszafogadni, de ez esetben ameddig élnek, mindketten házasság nélkül maradnak. Az 1100 körüli esztergomi zsinat azonban már házasság reménye nélküli vezeklést ír elő a házasságtörő asszonynak, míg a férjnek új feleség választását engedélyezi. Miután Kálmán királyunk 1112-ben feleségül vett második nejét, Eufémia orosz hercegnőt házasságtörésen kapta, hazaküldte Kijevbe. Eufémia negyedszázaddal később egy orosz kolostorban halt meg, orosz földön született fia, Borisz (Borics) felnőve Kálmán király fiaként trónkövetelőként lépett fel. IV Béla, mint ifjabb király, 1218-ban eljegyezte, 1220-ban feleségül vette Laszkarisz Teodor nikaiai császár leányát, Máriát. Anélkül, hogy kettejük között bármi probléma merült volna fel, apja, II. András (1205-1235) utasítására 1222-ben elbocsátotta, de pápai vizsgálat (és utasítás) után visszavette, s ezt követően tíz (1) gyermekük született.