Kósa László szerk.: Magyar művelődéstörténet (Osiris tankönyvek, 2006)
10. fejezet. Valuch Tibor: A magyar művelődés 1948 után
Művészeti kezdeményezések és szellemi irányzatok A prózában a hatvanas évek egyenes vonalú elbeszélésmódjának újragondolása és átalakítása egy új nemzedék belépésével kapcsolódott össze, ám a formaváltás csak a hetvenes évek végére vált teljessé. Ebben a hagyományostól a posztmodern felé hajló átmeneti korszakban jelent meg Spiró György a Kerengő (1974) és az Ikszek (1981) című nagyregénye, illetve Lengyel Péter Cseréptörés című műve. Ekkor bontakozott ki a Hajnóczy Péter tragikusan rövidre szabott pályája [M., 1975, A halál kilovagol Perzsiából, 1979, Jézus menyasszonya, 1981), illetve Bereményi Géza munkássága [A svéd király, 1970, Legendárium, 1978). Ebben az időben jelentek meg a magyar irodalmi beszédmódot a nyolcvanas években gyökeresen átformáló Esterházy Péter (Fancsikó és Pinta, 1976) és Nádas Péter [Kulcskereső játék, 1969, Egy családregény vége, 1977) első novellái, regényei. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján szinte teljes mértékben átalakult a poétikai beszédformák korábban kialakult rendszere, megváltozott az irodalmi jelhasználat. A nyelv és a forma megújuló összjátéka újraértelmezte a nemzeti irodalom paradigmáját. Más megközelítésben ez a változás a harmincas évek modern magyar irodalmi törekvéseinek (Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, József Attila) a negyvenes években megszakított folytonosságát állította helyre és teljesítette ki. Ennek a folyamatnak volt jelentős állomása Esterházy Péter [Termelési-regény, 1979, Bevezetés a szépirodalomba, 1986) és Nádas Péter prózája [Emlékiratok könyve, 1986). Számos ponton az új irodalmi szemlélethez kötődik Kertész Imre és Kornis Mihály prózája, s a szövegcentrikus alkotásmód hagyományainak alkalmazása jellemző Grendel Lajos, Krasznahorkai László, Garaczi László és Márton László műveire is. A lírában az irodalmi paradigmaváltás elsősorban Oravecz Imre, Petri György, Parti Nagy Lajos és Zalán Tibor költészetéhez kapcsolódott. A nagy horderejű irodalmi változások közben folyamatosan szaporodtak a hatalom és az irodalom konfliktusai. Állandó támadások közepette működött a József Attila Kör, a fiatal írók szervezete, amely hosszas küzdelem után ugyan, de a „fiatal irodalom fórumaként” megindíthatta a JAK-füzetek elnevezésű könyvsorozatát. 1983-ban - átmenetileg - betiltották a Mozgó Világot, a fiatal és kísérletező irodalom és művészet egyik legelismertebb folyóiratát. Ugyanekkor bezúzták a tatabányai Új Forrást, mert leközölte Nagy Gáspár az 1958-ban kivégzett miniszterelnökre, Nagy Imrére emlékező versét. 1986-ban pedig a Tiszatáj szűnt meg időlegesen Nagy Gáspár ötvenhat emlékét idéző és a Kádár-korszak erkölcsi kérdéseit megfogalmazó verseinek közlése miatt. Az írók a sajtószabadság bővítése mellett és az irodalom, illetve általában a művészetek pártellenőrzésének megszüntetése mellett szálltak síkra az írószövetség 1986-os közgyűlésén. Mindez azt jelentette, hogy a magyar szellemi életben és a kultúrpolitikában végérvényesen a végéhez közeledett a kádári konszolidáció, és érvényét vesztette a hatvanas évek elejének „nagy kiegyezése”. A konfliktusok ellenére a nyolcvanas évekre jelentősen kiszélesedett az irodalmi nyilvánosság intézményhálózata. Az egyetemi klubok és körök, a felolvasóestek az irodalmi nyilvánosság szélesítésének fontos eszközei voltak ebben az időben, s a