Kővári Orsolya: Váltóállítók között. Kővári Orsolya beszélgetései Kukorelli Istvánnal (2012)
Minden út odavezet
Pannonhalma után hogyan alakult az egyházhoz, a valláshoz való viszonya? Akkor is nehezen beszél erről az ember, mikor barátok vagy közeli hozzátartozók kérdezik, hisz-e Istenben. Néha vitatkoztam a Fennvalóval, mikor úgy éreztem, nagyon nem könnyű az élet. Bibó István adott egyszer magyarázatot, választ - vagy talán menekvést a válasz elől - arra, hogy is állunk a hittel és a vallásossággal. Sok év, hosszú gondolkodási ív eredménye, míg az ember eljut a maga istenhitéhez. Ma is foglalkoztat ez a kérdés, főként a templomokba be-betérve. Annyi bizonyos, hogy számomra az a típusú farizeus vallásgyakorlás, amelyet gyermekkoromban a zsúfolásig megtelt templomban gyakran átéltem és megtapasztaltam - a látványos gyónás, áldozás, az első sorban térdepelés a nagymisén -, taszító. Jobban szeretem a templomok csendjét. Mit írt Bihó István? József Attila egyik versét (Az Isten itt állt a hátam mögött...) elemezve az ő egyik sorát emelte ki: Isten „Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.” Gyermekkorában az ember máshogy viszonyul a zsúfolt templomokhoz. Persze, akkor ez természetes volt. Nagy közösségi élet folyt a templomban, míg tűrték és engedték. Például a hatvanas évek elején, az egyik karácsonyi éjféli misén a ministránsok eljátszottak egy darabot. Az akkori tisztelendő úr, Kozák János rendezte, én Jézuskát alakítottam benne. Nem nehéz elképzelni, mit kapott ezért az ember az akkori tágabb környezettől, csúfoltak rendesen. 24