Kővári Orsolya: Váltóállítók között. Kővári Orsolya beszélgetései Kukorelli Istvánnal (2012)

Minden út odavezet

Pannonhalma után hogyan alakult az egyházhoz, a valláshoz való vi­szonya? Akkor is nehezen beszél erről az ember, mikor barátok vagy kö­zeli hozzátartozók kérdezik, hisz-e Istenben. Néha vitatkoztam a Fennvalóval, mikor úgy éreztem, nagyon nem könnyű az élet. Bibó István adott egyszer magyarázatot, választ - vagy talán menekvést a válasz elől - arra, hogy is állunk a hittel és a vallá­sossággal. Sok év, hosszú gondolkodási ív eredménye, míg az ember eljut a maga istenhitéhez. Ma is foglalkoztat ez a kérdés, főként a templomokba be-betérve. Annyi bizonyos, hogy szá­momra az a típusú farizeus vallásgyakorlás, amelyet gyermek­koromban a zsúfolásig megtelt templomban gyakran átéltem és megtapasztaltam - a látványos gyónás, áldozás, az első sor­ban térdepelés a nagymisén -, taszító. Jobban szeretem a templomok csendjét. Mit írt Bihó István? József Attila egyik versét (Az Isten itt állt a hátam mögött...) elemez­ve az ő egyik sorát emelte ki: Isten „Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.” Gyermekkorában az ember máshogy viszonyul a zsúfolt templomokhoz. Persze, akkor ez természetes volt. Nagy közösségi élet folyt a templomban, míg tűrték és engedték. Például a hatvanas évek ele­jén, az egyik karácsonyi éjféli misén a ministránsok eljátszottak egy darabot. Az akkori tisztelendő úr, Kozák János rendezte, én Jézuskát alakítottam benne. Nem nehéz elképzelni, mit kapott ezért az ember az akkori tágabb környezettől, csúfoltak rendesen. 24

Next