Lábass Endre: Vándorparadicsom. A letagadott Budapest (Magyarország felfedezése, 2004)
A mágus és a Keleti pályaudvar órája
napos aszfalt üres, nem jön autó, igyekszem még lassabban menni, akkor sosem érek a táblához, mindig csak a fele út fele. A szokásos szegény, nagyon szegény kert. De sok virág a falak mentén és körben is. Most nem játszik gyerek, a lakás a földszinten van, múzeum, ott még egy tábla, az ajtón, a koszorúk szalagjai mellett papírcetli: „Július 2-től augusztus 3-ig zárva.” És még egy cédula: „A földszint hatban vagyok.” Ezek után, akármilyen csigalassan haladok, haza kell érnem. Lefekszem. Egyéb estig nem is történik. Talán, hogy kinyitom a hűtőt és makacsul bámulom a beépített villanykörte műanyag dobozában a sötétséget. Ez egy régi feladat. Csak nem feszegetni. Kiveszem a banánt és a belső térelválasztó rácsot, és befekszem a gépbe. Úgy nézek a kis villanykörtére, mint Lemuel Gulliverre az óriások - nagy szemeket meresztek. Azért dűllednek ki, mert gondolkodni próbálok, csavarhúzóval a kezemben. A gép áram alatt. Ez eleve sikeres este, a doboz titka megoldódik, körtét cserélek, fény gyűl. Kimondhatatlanul boldog vagyok a nap első sikerétől így éjjel, de betűket továbbra sem akarok látni, előveszem a ruhásszekrényből a tévét, és már a doboz látványától azonnal megfájdul a fejem. Pedig épp a villanykörtéről adnak műsort, felsorolják a szegény és a nemes gázokat, egy alacsony és egy magasabb férfi elmagyarázzák, hogy egyre több fény kell, mert egyre világosabban akarunk látni mindent, meg is vette egy amerikai gyár a magyar villanykörtegyárat, mert ők is sok fényt akarnak, erről szól József Attila szép verse is. És beadják a verset, aztán egy csöppnyi balerina világító hűtőszekrény felé ágaskodik rózsaszínű balettcipőben spiccelve, és akkor, abban a pillanatban - ahogy mondani szoktam - körbeér a nap. Nem is csak a mai. És ez jól van így. Keleti utazás a Négy Tigris piacra Reggel kilenc lehet, a kínai piac közepe táján állok - Négy Tigris. Jó lenne egy alaprajz, de ahhoz valami magaslati pont is kellene, vagy sárkányrepülővel elsuhanni a bódésikátorok útvesztője fölött. Patak ez az ösvényhálózat, lerakja hordalékát, aztán megkerüli és kettéválik, mint a mesékben az ipszilonutak, a sorsdöntő kereszteződések, ahol minden elválik. A legkisebb fiú a török étkezde elől épp két folyosóba lát hosszan, esett, ezüstös négyszögek csillognak végig a kalyibák és konténerek között messzeségbe vezető ösvényeken, a kínaiak a boltjaik ajtajában ülnek kartondobozokból összetekert papírtuskókon, egy fejét tenyerébe hajtó nő arca elsuhanó fehér maszk az ajtó sötét négyszögében, fiatal kínaiak ha264