Lányi Gusztáv: Magyarság, protestantizmus, társaslélektan. Hagyomány és megújulás konfliktusa Karácsony Sándor életművében (2000)
IV. Hagyomány és megújulás
mert mire fellépett, „már nem értett magyarul a magyar értelmiség felső tízezre”, és azért nem értett magyarul, mert nyelve gyökerét vesztette, viszont „Ady nyelve tiszta magyar nyelv” volt. „Mi — diagnosztizált Karácsony — másfajta magyarsághoz vagyunk szokva, felületesebbhez és komolytalanabbhoz. De ha életben akarunk maradni, vissza kell emlékeznünk, hogy így kell magyarnak lenni, s kín árán is élnünk kell ezt a magyarságot” (ME: 132, 160— 162, MV: 49). Bartók és Kodály „zenei forradalma” is azért volt Karácsony számára példa, mert a modern européerséget magyarságukba tudták asszimilálni, az európai kultúra teljes birtokában — azt tehát nem tagadva meg — merültek le az alsó néposztály zenei világába, zenei nyelvük ezért nem volt „fordításnyelv”. József Attilát is azért tartotta nagy költőnek — a kortárs kritikusok közül is az elsők között -, mert „Nyelvében ott pompázott a teljessé vált, városi és falusi, pallérozott és ösztönösen magyar nyelv egész kifejező ereje és lávázó rithmusa” (MV: 122-129; MÉ: 185; KL: 2Ó0). Mi az oka e sajátos tradicionalizmusnak Karácsony mentalitásában, értékítéleteiben? Tradíció- és kontinuitásvesztés • A válasz kézenfekvő: a tradíció- és kontinuitásvesztés. Karácsony már A csúcsai front című emlékirat-regényében is arról ír, hogy a „történetlátása satnyult meg a körülöttem élő embereknek”. A tradíciók haláláról beszél; szerinte viszont emlékezni kell, „ha egyszer vér ömlött a földre”. „Tegnapelőtt támadt, tegnapra elavult tervekről el szabad felejtkezni, tegnapelőtt megalvadt vér nem nyughatik addig, míg valamilyen értelme nincs, hogy ömlenie kellett” (Karácsony 1943, 56-57). Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy Karácsonynak ez a mély kontinuitás-szemlélete a szabadművelődés koncepcióját is áthatotta: abban is a szerves reform megvalósulását óhajtotta érvényesíteni. „ÚJ SZÁNTÁS” A szabadművelődés: „új szántás” — írta Karácsony Sándor a Szabad Művelődési Tanács folyóiratának, az Új Szántásnak 1947 januárjában megjelent első száma programadó cikkében. Ontológiai derű • De mi az új? — tette föl rögtön a kérdést. A válaszból — ha ironizálni volna kedvem — szinte még ma is felénk csap a „szerves lét” illata (netán közönségesebb szaga is?). Ha viszont Karácsony intencióit nem kívülről, ironizálva, hanem belülről, vele azonosulva követjük, akkor ez a „szerves” válasz mintegy az állandóan osztódó, megújuló és felbomló organikus lét • 218 •