Nemes Nagy Ágnes: Az élők mértana. Prózai írások II. (2004)
Beszélgetések, interjúk - Látkép, gesztenyefával
éveim alatt. Akkor jött be nekem a Nyugat második nemzedéke is. Illyés, Szabó Lőrinc, József Attila, Cs. Szabó, Illés Endre. József Attila nevét, néhány versét már ismertem gimnazista koromban, de hogy rájöjjek, kicsoda József Attila, és közel is kerüljön hozzám, ahhoz a kora egyetemi éveimnek kellett elkövetkezniük. K.L.: József Attila melyik korszakán keresztül vagy melyik versén keresztül? N.N.Á.: Várjon csak... Egy töredéke volt, amit először megjegyeztem. „Pókhálót fog kicsi ráncos kezével, s úntan legyint a lomb.” Senki se ismeri. Az a fontos, hogy a lomb legyint kicsi, ráncos kezével. Biztos megvan valahol a töredékekben. Egy másik verse viszont eltaszított, mert nem ellenállás nélkül fogadtam be József Attilát. Az, hogy „Bogár lépjen nyitott szemedre”. Hátrahőköltem, megdöbbentem. Tudniillik annyira már voltam költő, ha nem is írtam még igazi verseket, hogy ezt csakugyan elképzeljem. „Bogár lépjen nyitott szemedre” - ezt szóról szóra vettem, ahogy kell is a verseket, és elrémített érzékletes borzalma. Ebből a visszataszító érzésből és vonzásból alakult ki aztán az a tény, hogy József Attila rendkívül közel került hozzám. Mert Babits után, hogy úgy mondjam, sorrendben József Attila volt az a költő, aki nagyon fontossá vált nekem. A Rilke-élményt már említettem, az tovább folytatódott és fokozódott, azonkívül bejöttek a franciák. Elsősorban Baudelaire és Verlaine - ezeket franciául is olvastam, baktatva a sorok között. Baudelaire-t még lehetett olvasni, de már Rimbaud-t nem nagyon. Inkább fordításban olvastam hát, mert hála Istennek megvannak nagyszerű magyar fordításban. A világirodalom és világköltészet gyakorlatilag került közel hozzám, testközelbe, amikor Szerb Antalnak segítettem a vers összeállításában. O tudniillik akkor már munkaszolgálatos volt, gyakran kirángatták otthonról, és nemegyszer engem kért meg, hogy az egyetemen vagy bizonyos nagy könyvtárakban egyes idegen szövegeket keressek ki és írjak le neki. Mindez így együtt, kiegészült a folyóiratokkal. A Nyugattal és a Magyar Csillaggal. Mindenféle folyóiratot olvastam persze. Az Argonautákat, a Magyar Szemlét meg a Széphalom címűt, az Ezüstkort, a Szigetet, Kerényi Károly folyóiratát stb. stb. De legfőbb vezetőm mégiscsak a Nyugat és a Magyar Csillag volt. Nyugodtan merem állítani, hogy ezek vezettek engem autodidakta utamon afelé, amit végül kialakult irodalmi ízlésnek lehet nevezni. Ami az élő, folyton változó irodalomhoz kötött, azt főként ez a két folyóirat nyújtotta. És azt is megértettem - bár erről már sok mindent mondtam -, hogy mit jelent ez a két folyóirat politikailag. Egyre evidensebb lett ez, közben ugyanis kitört a világháború. Kezdetben a háború hatása — hiszen Magyarország csak 41-ben lépett be - nem volt olyan erős, valamilyen elodázott, elfojtott félelemben éltünk. Ami nem azt jelenti, hogy nem jártunk táncolni és bálokba és ♦ 206 •