Otto, Rudolf: A szent. Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz (Osiris könyvtár - Vallástörténet, 1997)
19. A szent mint a priori kategória. Második rész
conscientiam ex animis potuerunt eicere et affirmantem quod sit Deus. Et quamvis illa conscientia pravis et perversis opinionibus ad tempus oppressa fűit, redit tarnen et convincit eos in extremo vitae spiritu.5 Ugyanezt tapasztalták igen gyakran a misszionáriusok is. Ahol már kimondták és megértették az isteni egységének és jóságának eszméit, ott ezek bámulatosan gyorsan megtapadnak, ha a hallgatókban egyáltalán jelen van a vallásos érzés. Gyakran előfordul, hogy ezt követően a saját addigi vallási hagyományukat adaptálják ennek megfelelően. Ahol pedig mégis húzódoznak az új tanoktól, ott ez gyakran saját lelkiismeretük nyomására történik. Tudomásomra jutott, hogy misszionáriusok ilyen tapasztalatokat szereztek a tibetiek és az afrikai négerek között. Fontos volna összegyűjteni az ilyesfajta tapasztalatokat, mind általában erről a kérdésről, mind pedig az isteneszme racionális és irracionális elemei közötti belső, lényegi összefüggés a priori megismeréséről. A vallás története maga is szinte egyértelműen tanúsítja ezt. Akármilyen hiányosan történt is meg a numina erkölcsivé tétele a különböző „vad" területeken, ennek nyomai mindenütt megtalálhatók. És ahol a vallás túljutott első nyerseségén és magasabb vallássá emelkedett, ott az összeolvadásnak ez a folyamata mindenütt határozott erővel megkezdődött és folytatódott. Ez még inkább figyelemre méltó, ha arra gondolunk, mennyire eltérő adatokból indult ki a fantázia istenalakokat létrehozó tevékenysége, és mennyire eltérő faji, természeti, társadalmi és állami körülmények között zajlott le ez a folyamat. Mindez olyan a priori elemekre utal, amelyek általánosan és szükségképpen megtalálhatók az emberi lélekben (Geist), és ezeket a momentumokat közvetlenül megleljük a saját vallásos lelkiismeretünkben - akkor is, ha Adeimantoszhoz hasonlóan úgy kötelezzük el magunkat teljesen naivan és spontánul Szókratész szavai mellett, mintha azok valami magától értetődő, számunkra is belátható dologról szólnának: „Isten egyszerű, tetteiben és szavaiban igaz". Azáltal, hogy a vallás történeti fejlődésében a racionális tényezők a priori elvek szerint összeolvadnak az irracionálisakkal, az előbbiek az utóbbiak sémáinak tekinthetők. Ez általában érvényes a szent racionális oldalának az irracionális oldalhoz való viszonyára, de érvényes mindkét oldal egyes részelemeinek egymáshoz való viszonyára is. 164