Papp Zsolt: Barangolások (1993)
Nézd, milyen az ég
Odaát semmi változás. Az öreg valamerre elkóborolt, egy óra sem telt el. A kis lángok békésen nyaldossák a vén kék lábost. Benne középütt téglavörös, a peremeken körben megfontoltabb, lilapiros lé bugyog. A hal vázai néha csendesen, fehéren-pőrén megmutatják magukat, illetlenkednek. A bugyogó lé szintje egyujjnyit lejjebb ment, az ember elkavargatja az edény peremén pirosló-sűrűsödő színeződéseket, a békés gőzök annyira tapadások, annyira jóságos illatúak, hogy újra csak feléjük kell hajolni. A parton gyerekek visonganak valami keszeggel, csapkodják a vizet és egymást. Az ember visszaballag a helyére, kezébe veszi a könyvét, olvassa, el kell viselni az elkerülhetetlent, el kell kerülni a szükségtelent, megint morfondírozni kezd a szemközti víz, aztán - Sartre! - a lét és a semmi színéről (kék, mint a metafizika?), aztán a tintáról, a térdre tett kis papírról és Örkényről, aki azt mondta egyszer, hogy egy kávéház ablakán kitekintve mindent meg lehet írni az emberről, és ezt aztán meg is tette. Az emberről - gondolja a parton ülő -, erre eszébe jut Simonyi Imre, vajon milyen partokon ül most a költő, ki egyszer azt írta, ismerte az embert, hármat is, Bartókot, Márait és József Attilát. Sőt. De - Márai. A parton ülő embernek felötlik egy régi tudósítása, a kávéházban a pincér megilletődötten kerülget egy urat, az úr előtt a kis asztalon papír, tinta, pohár víz, a filozófusok itala, no és az úr a csöppnyi asztalkánál a világrejtély megfejtésén fáradozik. Az elfoglaltság - mesélte Márai Sándor - már hosszabb ideje tart. Az úr estéről estére beül, tiszta papírt, tintát s vizet kér, és nekirugaszkodik. Húz egy vonalat, megáll. Aztán még egyet, és vár. Aztán a harmadikat. Ekkor leteszi a tollat, és eltöpreng. A harmadik vonalat, igen, máshova kellett volna húzni. De hova. Ez az - a harmadik vonal. Minden este, elölről. A világrejtély kemény dió, ellenáll. Újra kell kezdeni az ügyet, amely nehéz. A pincér lábujjhegyen jár arrafelé - mesélte Márai. A tisztelet kijár. A kávéházban, de az egész háztömbben, sőt az egész utcában senki nem foglalkozik a világrejtély megfejtésével. Az emberek feladták a harcot, vagy talán bele se 207