Pataki Ferenc: A Nékosz-legenda (Osiris könyvtár - Pszichológia, 2005)
VIII. Szubjektív közbevetés
szerveződött, ahol éppen magamfajta népséget keresnek. Nos, ez volt a Petőfi-kollégium - nem sokkal válságának ismert megoldása után. De akkor erről halvány elképzelésem sem volt, amiként arról sem, hogy felvesznek-e középiskolásokat is, kivált ha pestiek. Az új igazgató, a györffysta Major Laci barátságosan és megértőén fogadott, de felvilágosított, hogy ők bizony főiskolás kollégium, ezért csak érettségi után kerülhet szóba a felvételem. De azért beleszagoltam a kollégium levegőjébe, s értesültem az effajta intézmények létéről és - gondoltam akkor - nekem rendelt voltukról. A nyár folyamán azonban „bosszúból” a Györffybe adtam be felvételi kérvényemet. Utóbb - kollégista „karrierem” láttán - sokat évődtünk Major Lacival, halálig meghitt barátommal, hogy lám, elszalasztottak egy „jó kádert”. De a sors jó rendező: az 1948. tavaszi szakosításkor a történészkollégiummá alakult utó-Petőfi igazgatója lettem. E futólag vázolt előzmények bizonyára érthetővé teszik: hogyan és miért alakulhatott ki már középiskolás korban elhatározott és céltudatos törekvés a Györfíy-kollégium valamiféle „újnemesi rangot” kínáló tagsága felé. Persze ha valaki erőteljesen törekszik valamely közösségbe, akkor erre a szerepre tudatosan ráhangolja - mintegy előzetesen szocializálja - magát: itt és ekkor is igyekszik megfelelni a feltételezett vagy megismert várakozásoknak. így azután a felvételi kérvényhez mellékelt önéletrajzomat ehhez illő nagyképűséggel kezdtem, kölcsönvéve József Attila nevezetes verssorát: „Az utca és a föld fia vagyok”. A kollégium ekkor már különös figyelemmel vadászott az alkalmas munkásdiákokra, akikre mindig rávetült a túlnyomóan paraszti környezetben tenyésző és az elméleti stúdiumok által is táplált munkásidealizálás, a „marxista munkásosztályról” alkotott romantikus képzet. így ezeket a fiatalokat különösképpen fenyegette a - hadd nevezzem így - „korai kiszemeltség effektusa”. Ez a kölcsönzött dicsfény nem tett jót az érintetteknek, nekem sem. Egyre-másra úgy jelentem meg a többiek szemében, mint a várva várt munkásszármazású kollégisták egyike. Már a felvetéli vizsgáról megjelent újságriport szerzője is ezt a húrt pengette.1 Magán a felvételi vizsgán is a munkásifjúság helyzetéről kellett rövid előadást tartanom, holott igencsak felületes és alkalmi ismereteim voltak a témáról. Midőn 1946 telén Kádár János előadást tartott a kollégiumban a munkásosztály helyzetéről és szerepéről, ter-267